Berta Sándor

Stream-eszközön dolgozik a Spotify?

A zenei stream-szolgáltató már hosszabb ideje fejleszti a hardvert.

A The Verge számolt be az új készülékről és az azzal kapcsolatban kiszivárgott részletekről. Felhasználók olyan reklámokról tettek említést, amelyek egy stream-eszközt mutattak. A hivatalos bejelentésre néhány héten belül kerülhet sor, a cég ugyanis április 24-én New Yorkban tartja meg a rendezvényét, amelyen egy új terméket akar bejelenteni.

Az új hardvert egy kis méretű érintőképernyővel szerelték fel és beszédvezérléssel lehet majd aktiválni. A készüléket akár az autóba is magukkal vihetik az emberek. Az eszköz önálló zenei stream-kliensként működik és a beszédparancsok segítségével elérhetővé teszi a kapcsolódó Spotify-hozzáférésben meglévő lejátszási listákat. A tervek alapján az új termék Spotify-előfizetés keretében lesz megvásárolható, havonta 12,99 dollárba fog kerülni. 12 hónapos kötelezettségvállalás esetén a díj 155 dollár lenne. Érdekesség, hogy voltak, akik 14,99 dolláros havidíjú ajánlattal szembesültek.

A hardver két változatban jelenhet meg, az egyik modellt csak egy WLAN-modemmel szerelnék fel, míg a másikat még egy SIM-hellyel is kiegészítik majd. Az utóbbinak köszönhetően az emberek akár útközben is csatlakozhatnak majd az online szolgáltatáshoz - ez szintén egy hirdetésből derült ki. A Spotify eddig nem kommentálta a megjelent híreket, így nem lehet tudni, hogy 24-én valóban az új stream-készüléket mutatja-e be vagy esetleg valamilyen más terméket.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!