SG.hu·

Kitiltják a francia iskolákból a mobiltelefonokat

Kitiltják a francia iskolákból a mobiltelefonokat
Nem csak az általános iskolák tantermeiben, hanem az egész intézményben tilos lesz a készülékek használata.

A jövő tanévtől tilos lesz a mobiltelefonok használata a francia iskolákban, az intézkedésről a következő hetekben törvényi szabályozás születik - jelentette be a francia oktatási miniszter. Jean-Michel Blanquer tájékoztatása szerint a tiltás a college-eket érinti, ahova 16 éves korukig járnak a francia tanulók. "A mobiltelefonok használata tilos lesz szeptembertől az iskolákban, nemcsak tanórákon, hanem az egész intézményben" - idézte kedden a Libération című napilap a kormánytag előző napi rádióinterjúját. "Törvény fog erről rendelkezni a következő hetekben, hogy jogilag is rendben legyen" - tette hozzá. "Meghagyjuk az iskoláknak, hogy megválasszák a tiltás formáját, amely a legrugalmasabbtól terjedhet a legszigorúbbig" - hangsúlyozta.

Az iskoláknak így lehetősége lesz megtiltani azt is, hogy kikapcsolt állapotban a diákokkal lehessen a mobiltelefonjuk. "A legrugalmasabb változat szerint, ahogy az már egyes iskolákban érvényben van, a mobiltelefont egy erre a célra biztosított zacskóban kell tartani a táskában, és pedagógiai célokra vagy sürgős esetben elő lehet venni" - mondta a tárcavezető. "Fontos, hogy ne a mobiltelefonok töltsék ki a kamaszok életét, akkor amikor tanulniuk kell, vagy amikor egymás között vannak a szünetben az udvaron" - fűzte hozzá.


Az oktatási miniszter egy dijoni középiskolában tett látogatást az államfő feleségének, Brigitte Macronnak a kíséretében, aki évtizedeken át gimnáziumi tanár volt. Jean-Michel Blanquer itt leszögezte, hogy a tiltás a "zaklatás elleni küzdelem" része. "A gyerekek, a kamaszok, a tanulók érdekében tesszük ezt, hogy megvédjük őket a közösségi oldalakon létező visszaélésektől, amelyek internetes zaklatásokhoz vezetnek" - fogalmazott a miniszter. Hivatalos adatok szerint a francia tanulók tíz százaléka mobilfüggő.

Több szakszervezet és szülői szervezet úgy ítélte meg, hogy nagyon nehéz lesz megvalósítani a kormány elképzelését. Franciaországban jelenleg is tiltott a mobiltelefonok használata az osztálytermekben, de nem az intézményekben, miután az szabadságjogokat sértene. Ezért van szükség törvénymódosításra a teljes tiltáshoz.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© M22018. 03. 09.. 11:53||#10
Szépen kérlek olvasd már el a cikket és értelmezd!
© adler7412018. 03. 08.. 18:26||#9
Szerintem te ülsz háttal a moziba öreg!Tudok jo pár embert aki feszült volt és (vagy) rosszul aludt,kikapcsolta a wifit ,a telefont meg jo messzire elrakta az ágya mellől,és megszüntek a problémái.Ugyanúgy internetezett csak vezetékesen.Mindenki hallgasson a megérzéseire hogy ez káros-e,vagy sem.Műszerekkel simán meg lehet mérni,jaa csak magyarországon 10 W az egészségügyi határérték,Németországban meg 10 mikroWatt.Tehát itt nálunk egymillószor nagyobb érték van megengedve mint Ausztriában vagy Németországban.
Utoljára szerkesztette: adler741, 2018.03.08. 17:26:37
© kékherceg2018. 03. 08.. 14:30||#8
szóval csak titokban lehet bevinni
© M22018. 03. 08.. 11:10||#7
A felnőttek körében ugyanúgy függőséget okozhat a mobiltelefon, szerintem jogos elvárás, hogy akkor a tanár se nyomogassa.

Az iskola utáni eseményeknek pedig fontos eszköze a mobiltelefon, csak pont úgyanúgy, mint a felnőttek körében. Csak egy példa: edző lemondta az edzést, így aki nem volt útközben elérhető, az feleslegesen utazta át a várost.
© M22018. 03. 08.. 11:04||#6
Szerintem te háttal ülsz a moziban. Nem a wifivel van a gond, hanem a függőséggel és a torzult szociális kapcsolatokkal.
© adler7412018. 03. 08.. 10:27||#5
Azért mert már ott tudják,hogy ez káros az egészségre,főleg Ausztria Németország,az orvosi intézményekben ki van írva"ne adj a gyerek kezébe mobiltelefont!"Saját szememmel láttam..kapcsolja ki mindenki a wifit is otthon,térjetek vissza a vezetékes megoldásra ahol csak lehetséges.
© leeloodallas2018. 03. 08.. 09:37||#4
"Helyette zaklatják egymást a valóságban, nem tudom az mennyivel jobb."

Nem jobb, de nem tudom, honnan vetted, hogy egy gyerek vagy mobilfüggő, vagy zaklatja a másikat...

"Remélem az iskola dolgozói, a tanárok és az igazgató körében is teljesen le lesz tiltva a mobilhasználat, járjanak csak elő jó példával!"
Majd ha te is beülsz a gyerekkel az iskolapadba és felelsz vele együtt. Nem tudom, hogy ostobaságból, vagy kötekedésből írsz ilyen baromságot.

"Ha a korábban elfogadott életmódot deviánssá nyilvánítjuk, azzal létrehozunk egy rakás potenciális bűnözőt is. Jó kérdés, hogy egy 8-dikos, aki teng a hormonoktól, alig várja, hogy zaklassák, és különben is lázad meg xarik a világra, na az hogy fogja ezt betartani."

Egy kicsit túlreagálod... Deviánssá nyilvánítani? Potenciális bűnözők? 8-ikos, aki teng a hormonoktól, és alig várja, hogy zaklassák? Szarik a világra???

Amúgy meg milyen megoldást javasolnál arra, hogy a szülő szarik a gyerekére, törődés helyett mobilt vesz neki, hogy addig se b.sztassa őt?

Nem gondolom, hogy túl nagy elvárás, hogy egy ÁLTALÁNOS ISKOLÁS gyerek ne mobiltelefonozzon iskolában. Szerencséjük, hogy nem vagyok tanár, mert a szülők dönthetnének: vagy a gyerek jön iskolába, vagy a telefont hozza be anyuka.
© NEXUS62018. 03. 07.. 15:57||#3
Úgy tűnik átesnek a tulsó ló másik oldalára.
Ha a korábban elfogadott életmódot deviánssá nyilvánítjuk, azzal létrehozunk egy rakás potenciális bűnözőt is. Jó kérdés, hogy egy 8-dikos, aki teng a hormonoktól, alig várja, hogy zaklassák, és különben is lázad meg xarik a világra, na az hogy fogja ezt betartani.

Drukkolok! ;)
+1
© M22018. 03. 07.. 15:01||#2
Remélem az iskola dolgozói, a tanárok és az igazgató körében is teljesen le lesz tiltva a mobilhasználat, járjanak csak elő jó példával!
+1
© masuda2018. 03. 07.. 14:07||#1
Helyette zaklatják egymást a valóságban, nem tudom az mennyivel jobb.
+1