SG.hu·

Letiltanák a diákok telefonját a dél-koreai iskolák

Letiltanák a diákok telefonját a dél-koreai iskolák
Több iskola is a tesztelési fázisnál tart, ám néhány intézményben máris problémák mutatkoznak.

Az új kezdeményezésben első körben 11 dél-koreai oktatási intézmény vett részt, ők mindannyian arra voltak kíváncsiak, hogy mennyiben lehet hatékony és megnyugtató módon letiltani a diákok által használt okostelefonokat, illetve korlátozni azok funkcióit, illeszkedve az oktatási anyaghoz és a tanárok igényeihez. Gyorsan kiderült azonban, hogy a cél elérése nem egyszerű.

Az illetékesek az iSmartKeeper alkalmazásra építve képzelték el a távolról történő kezelést, amelyhez természetesen szükség van az app telepítésére. Mivel ez egyelőre kizárólag Android alatt áll rendelkezésre, az iOS és Windows Phone szoftverre alapozó készülékek kimaradnak a körből. A tanárnak mindazonáltal lehetősége van az egyes készülékek kikapcsolására, bizonyos funkciók letiltására, engedélyezheti a vészhívásokat, valamint az egyéb hívásokat és a szöveges üzeneteket. A tanulókat GPS-alapú követéssel kísérhetik figyelemmel az oktatási órák alatt, a kiválasztott funkciók engedélyezésével pedig felhasználhatják a telefonokat a tananyag kiegészítésére.

A tudósítás szerint a 11 intézményből mára 8-an maradtak, mivel három iskola kiszállt a programból. Meglehetősen korán problémák adódtak, egyes diákok visszajelzése szerint például nem működött az automatikus helymeghatározás (a geofencing funkció), ezért a szoftver az iskolából való távozást követően is letiltva tartotta a telefonokat, ennél azonban jóval komolyabb korlátot jelentett, hogy a tanulók tömegesen kezdték rootolni saját készülékeiket, amivel egyben a szoftver által meghatározott tiltásokat is megkerülték.

A megmaradt intézmények folytatják a tesztet, ennek eredménye alapján határozzák majd meg a további teendőket.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Cat2014. 03. 25.. 21:04||#3
http://www.youtube.com/v/BXamYIOsK5U&fs=1&rel=0&color1=0x4E7AAB&color2=0x4E7AAB
© Zombee2014. 03. 25.. 11:38||#2
Inkább nem vinném be a telefonom, minthogy olyan szoftvert telepítsek rá, amin keresztül valaki tudja szabályozni az elérhetõ szolgáltatásokat.
Iskolában amúgy sincs rá szükség, 12 éve jártam középiskolába, nem éreztük hiányát a mobilnak.
De azt aggályosnak tartom, hogy ilyen szoftvert tegyenek rá. És hogy mûködik? Wifivel kommunikál? A GPS ráadásul nagyon meríti, a nap végére nem is maradna az akksiban semmi.
© culas25hc2014. 03. 25.. 11:13||#1
Ez totál jó alapötlet. Én az általános iskola 6. osztályáig beszedetném a tanárral reggel a telefonokat, becsukná egy jól zárható fakkokból álló szekrénybe õket, és a nap végén adná vissza. A 7-ik osztályosok már megtarthatnák, de ha valakit kétszer is azon kapnak, hogy nyomkodja órán, akkor attól is elvenném. És itt hagyjuk az ilyen-olyan jogokat, a gyereknek is joga van nem bután felnõni és nem agy mosott antiszociális felnõtté válni, ezt a jogot így lehetne biztosítani nekik.

Én egyébként abszolút jó és hasznos dolognak látom az okos telefont, de az autóvezetés meg a szex is jó dolog, mégsem való egy általános iskolásnak. Persze tanulja meg korán kezelni a technikát, mert kelleni fog az élethez, de beszélgetni is tanuljon meg a társaival az udvaron, mert az is kelleni fog.

A tananyagot tekintve teljesen liberális gondolkodású vagyok, támogatom az alternatív oktatási módokat, de a nevelésben csak az old school a menõ :D:D