Gyurkity Péter

Több okostelefon kapja meg az Android Oreót

A HMD és a Sony egyes telefonjai már részesültek ebből, a Samsung készül a frissítésre.

A múlt héten egyszerre több hír is befutott az egyes gyártók androidos frissítéssel kapcsolatos elképzeléseiről, illetve a konkrét, már megtett lépésekről. A HMD Global a maga részéről elérhetővé tette az Android legújabb változatát a Nokia 8 okostelefonok tulajdonosai számára, míg a Sony hasonlóan cselekedett két újabb készülékénél.

Amíg a finn HMD a Twitteren jelentette be a fontos lépést, addig a Sony saját blogjában adta hírül, hogy az Xperia XZ Premium után most az Xperia XZ és XZs típus kapta meg a szoftveres frissítést, bár ezúttal csak a Google által eszközölt fontosabb újításokat sorolták itt fel, a gyártó nem részletezte saját módosításait. Előbbi cég egyébként a tervek szerint minden meglévő készülékét frissíti még az év végéig, míg utóbbi az Xperia X, az Xperia X Performance, az Xperia X Compact, az Xperia XA1 és XA1 Ultra, valamint az Xperia Touch és az Xperia XA1 Plus modellekkel folytatja a megkezdett sort.

Ami a Samsung ezzel kapcsolatos terveit illeti, itt egyelőre csak a kínai Weibo közösségi portálon felbukkant külsős értesülésre hivatkozhatunk, bár ez egy olyan felhasználótól származik, aki korábban több alkalommal is megbízható forrásnak bizonyult. Ebből kiderül, hogy számos típus megkapja majd a friss verziót, ezek között pedig a Galaxy S6, a Galaxy Note 5, a Galaxy A-sorozat idei és jövő évben esedékes tagjai, valamint a Galaxy C-, a Galaxy J-, a Galaxy Tab-sorozat több példánya, továbbá a Galaxy On-sorozat és a Galaxy On max is megtalálható lesz.

A dél-koreai gyártó még nem közölte pontos menetrendjét, ez azonban várhatóan hamarosan szintén elérhetővé válik.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!