Berta Sándor

Erős szereplő lesz az AMD a prémium laptopoknál

Az AMD nagy dobása volt a Ryzen processzor, melynek a mobil változata nemsokára jön, három gyártó is kiad ilyen laptopot.

Az AMD nyilvánosságra hozta az idei esztendő harmadik negyedévével kapcsolatos üzleti számait és ebből kiderült az is, hogy még az idén a boltokba kerülhetnek az első olyan notebookok, amelyek a mobil Ryzen platformra (Raven Ridge) épülnek. Az első modelleket a következő hetekben mutathatják be a gyártók. Ilyen készülékek három cégtől (Acer, HP, Lenovo) várhatók, az viszont egyelőre kérdéses, hogy azok képesek lesznek-e kellő darabszámot szállítani.

Az AMD arra számít, hogy a prémium laptopokkal kapcsolatos ajánlatok jövőre jelennek majd meg. Lisa Su, az AMD vezérigazgatója egy telefonkonferencia keretében azt közölte, hogy a Raven Ridge az ultravékony notebookok és a 2 az 1-ben modellek központi egysége lesz.

Nemrég derült fény a HP Envy x360 készülék ilyen központi magos verziójára, de azt egyelőre nem lehet tudni, hogy várhatók-e a társaságtól a közeljövőben további hasonló modellek vagy sem. A notebook az AMD Ryzen 5 2500U típusú négymagos processzorra épül, amelynek az órajele 2 és 3,6 GHz között van. Az L3 gyorsítótár 6 megabájt. Az integrált grafikus chip a Vega M, míg a képernyő 15,6 hüvelykes és Full HD felbontású. A különböző portok között van HDMI 2.0 kimenet, DispayPort 1.2 csatlakozó és USB Type-C, illetve USB 3.0-port. Továbbá van fejhallgató-csatlakozó, memóriakártya-olvasó, ac szabványú WLAN és Bluetooth. A maximális DDR4 memóriamennyiség 16 gigabájt lehet majd, míg a beépített SSD-meghajtó 256 gigabájtos és M.2-NVMe szabványú.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Sir Cryalot #4
    Kivele! Amúgy a szarkazmust nem érted vagy a téma érint érzékenyen ?
  • yesname #3
    Veled nagy bajok vannak...
  • Sir Cryalot #2
    Ezazzzzz alig vártam hogy elérje az sg a prohardveres "nívót" , hogy "izmos videokártya" meg "kemény processzor,
    úgy hiányzott már a főoldalról pár indirekt e-pénisz utalás.
  • PacsoT #1
    Csak jönnének már...