MTI

Jövő év végére lesz kész Magyarország új kiberbiztonsági stratégiája

Magyarország nemzeti kiberkoordinátora, Rajnai Zoltán szerint a kibertérben, kiberbiztonságban nehéz hosszú távú stratégiát gyártani, mivel az informatikában már 3-4 év is hosszú távnak számít.

Emlékeztetett arra, hogy uniós szinten több, Magyarország kiberbiztonsága szempontjából is meghatározó szabályozást hoztak, mint például az uniós kiberbiztonsági stratégia, az európai hálózatbiztonsági irányelv és az általános adatvédelmi rendelet. A Nemzeti Kiberbiztonsági Konferencia megnyitóján Rajnai Zoltán hozzátette: az új magyar kiberbiztonsági stratégia mellett egy akciótervet is szeretnének elfogadtatni, amely a feladatokat, határidőket, felelősöket is tartalmazza majd.

A kiberkoordinátor szerint a Magyarországon tavaly első alkalommal megrendezett kiberbiztonsági konferencia is hozzájárult ahhoz, hogy közelebb hozzák egymáshoz a piaci és az állami szektort, és ily módon erősítsék Magyarország kibervédelmét. Ezenfelül Rajnai Zoltán fontosnak nevezte a gyermekvédelmi munkacsoport kiberbiztonsági területen végzett munkáját. Elmondta azt is, hogy komoly munka előtt áll a bankbiztonsági munkacsoport is, amely a közeljövőben tervezett következő ülésén a bankszövetséggel együttműködve egyezteti majd a bank- és állami szektor közös érdekeit.

Az európai kiberbiztonsági hónap magyarországi kampánynyitó rendezvényén Szabó Hedvig, a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat (NBSZ) főigazgatója is hangsúlyozta: ahhoz, hogy a kiberbiztonság területén eredményeket érjenek el, fontos az együttműködés. Az állami- és magánszektornak, az egyetemi szférának, a szakembereknek, fejlesztőknek, felhasználóknak együtt kell dolgozniuk. Erre hívja fel a figyelmet a konferencia idei mottója is: "A kiberbiztonság közös felelősségünk". Az NBSZ főigazgatója köszöntőjében emlékeztetett Teller Ede idézetére, aki azt mondta: "az olyan ember, aki nem ért a számítógéphez, a XXI. században analfabétának fog számítani". Szabó Hedvig ehhez hozzátette: nemcsak a számítógépekhez, a biztonságukhoz is érteni kell.

Az Európai Hálózatbiztonsági Ügynökség (ENISA) 2012 óta minden év októberében nemzetközi kampányt szervez európai kiberbiztonsági hónap témában. Az idei rendezvények kiemelt témakörei: az otthoni és a munkahelyi kiberbiztonság, az internetkapcsolattal működő úgynevezett IoT- (Internet of Things) eszközök, valamint a kiberbiztonsággal kapcsolatos készségek fejlesztése. Utóbbival kapcsolatban Bencsik Balázs, a Nemzeti Kibervédelmi Intézet (NKI) vezetője elmondta, a legújabb tanulmányok szerint 2022-re uniós szinten 350 ezer kiberbiztonsági szakember fog hiányozni, míg globális szinten ugyanez a szám 1,8 millió lehet. Ezért az oktatás területén, a szakemberek képzését érintően is jelentős beruházásokra van szükség.

Az NKI vezetője szintén az emberi tényezővel kapcsolatban felhívta a figyelmet arra, hogy felmérések szerint az uniós lakosság 71 százaléka osztott meg magáról valamilyen személyes adatot az interneten. Több mint 60 százalékuk kapcsolattartási adatokat, nevét, születési idejét, személyiigazolvány-számát is megosztotta. Ezek mellett 40 százalék körüli volt a hitelkártya-, bankszámlaadatokat megosztók aránya is - tette hozzá. A szakember azt is kiemelte, hogy a magyarországi nagyvállalatok mintegy fele, míg a kis- és középvállalkozások közül 10 százalék alatt van azok aránya, amelyek foglalkoznak IT-biztonsággal. Ezek is azt mutatják, hogy a magyarországi kiberbiztonság erősítésében van még hova fejlődni - jegyezte meg.

Bencsik Balázs kitért arra is, hogy az előrejelzések szerint 2020-ra több tízmilliárdnyi IoT eszköz működik majd a világban. Egyre inkább ezen - a kiberbiztonság szempontjából veszélyeztetettnek számító - eszközök puszta léte határozza majd meg életünket. Az NKI vezetője szerint a kockázat folyamatosan nő. Példaként említette, hogy a kiberbűnözés folyamatos emelkedést mutat: 2013 és 2017 között ötszörösére nőtt a kiberbűnözés gazdasági hatása; 2019-re pedig újabb négyszeres növekedést prognosztizálnak - tette hozzá. Elmondta, csak a zsarolóvírusos támadások száma 300 százalékkal növekedett az elmúlt időszakban. Csak a májusi WannaCry néven ismert támadás 150 országot - köztük Magyarországot is - és 190 ezer rendszert érintett - ismertette Bencsik Balázs.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • esztyopa #3
    Találgassatok ...
    Mi lehet a szakmai képesítése a kiberkordinátorunknak?
  • cylontoaster #2
    A T még egy dolog, de ha látnád mik mennek a ténylegesen állami fejeseknél..
    Amikor a törvényhozó (nem túlzás) konkrét személy nem tudja mi a különbség a fizikai és logikai biztonság közt..
  • Skylake #1
    Remélem a Tré-Systems magas szinten képzett szakembergárdáját is bevonták a a vision & strategy készítésébe! Ők nemrég kiváló példát mutattak arról, hogyan kell 90-es évek eleji biztonsági megoldásokat (nélkülöző) szoftverkódot előállítani, azaz összebarmolni! És ehhez a zsét felnyalni, majd utána vádaskodni és hörögni egy nagyot a propagandamédiában!

    "Az állami- és magánszektornak, az egyetemi szférának, a szakembereknek, fejlesztőknek, felhasználóknak együtt kell dolgozniuk." - aha igen. Tehát ha bejelentek egy bugot, akkor jön a fekete autó reggel, ha netán e miatt ugatok, akkor kapok némi gumibotot is? A BKK-s eset után a jó büdös k*rva anyátok fog veletek bármiben is együttműködni, f*sszopó állami férgek!

    Ahogy látom a képen, az ott a két szélső a monitoron, Rajnai dr előtt a jelenleg magas szinten szupportált Windows XP! Erről ennyit, még ha egy stúdió eszközparkjáról van szó is.