Gyurkity Péter

Felbukkant a Galaxy C7

Eszerint a Samsung valóban dolgozik a a középketagóriás típuson.

Korábban már felmerült, hogy a dél-koreai gyártó további példányok fejlesztésével, illetve piacra dobásával van elfoglalva, most azonban pontos részletek szivárogtak ki a C7 modellről, amely a jelek szerint egy középkategóriás megoldás lesz. Lássuk, mit is kínál nekünk a Samsung az új jövevény révén.

Eddig mindössze a Galaxy C10 bukkant fel oldalunkon, egy friss kiszivárogtatás, pontosabban a Geekbench adatbázisában megjelent lista révén azonban most közelebbről is szemügyre vehetjük a specifikációt. Rögtön kiderül, hogy ezúttal a Mediatek Helio P20 (MT6757) chipre esett a választás, amely nyolc, 1,69 GHz-es órajelen futó magot kínál majd nekünk. Ehhez 4 GB memória, valamint a szoftveres oldalon az Android 7.1.1 társul majd, legalábbis a megjelenés pillanatában – arról természetesen még nem esett szó, hogy ez később frissül-e majd a hamarosan szintén végleges változatában is megjelenő Android O verzióra.

A benchmark-eredmény egy kifejezetten középkategóriás változatot sejtet, bár azt még nem tudjuk, hogy ez milyen további komponenseket, illetve milyen kereskedelmi árat kínál majd a felhasználóknak – nyilván mindkettőn sok múlik majd. Ami a megjelenést illeti, még híján vagyunk a pontosabb dátumnak, de a bemutatóra minden bizonnyal már a szeptember első napjaiban esedékes IFA alatt sort kerítenek, hiszen itt több, egymástól eltérő változatról is leránthatják a leplet. A tavaly piacra dobott változat akkor egy 5,7 hüvelykes kijelzőt kapott, amely az 1080p felbontást támogatta, ehhez akkor is 4 GB RAM, valamint egy 32 vagy 64 GB-os tároló, illetve egy 3300 mAh-s akkumulátor csatlakozott, mégpedig egy 16 és egy 8 megapixeles kamera kíséretében.

Hogy ez utóbbi komponenseken mennyiben változtatnak, az néhán héten belül kiderül.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • AgentKis #1
    4,5"-os, egykezes nem lesz? Csak ekkora tepsi?