Gyurkity Péter

Jön a Galaxy C10 és az idei Galaxy J7

A C10 a jelek szerint elsőként jelenik majd meg hátoldali ikerkamera-modullal.

Az elmúlt napokban egyszerre két új Samsung okostelefonról is megjelentek bizonyos hírek, ezeken futunk most gyorsan végig, megismerve a főbb hardveres jellemzőket. A jelek szerint a gyártó továbbra is a teljes pályát igyekszik lefedni, amely nem túl meglepő, hiszen nyilván szeretnék megtartani első helyüket.

A Galaxy J7 (2017) már korábban napvilágot látott, legalábbis egy GFXBench-eredmény révén. A februári felsorolásban az SM-J727A típusjelzés volt látható, ugyanezen az oldalon azonban most egy újabb lista bukkant fel, amely már az SM-J730 jelzéssel hivatkozik a készülékre. Eszerint az idei változat egy 5,5 hüvelykes kijelzőt kap, amelyhez az 1080p felbontás, a nyolcmagos, 1,5 GHz-en futó Exynos 7870 chip, a Mali-T830 grafikus vezérlő, 3 GB memória, egy 16 GB-os belső tároló, két 12 megapixeles kamera, valamint az Android 7.0 Nougat csatlakozik majd – tehát nem lesz eltérés az előlapi és a hátoldali kamera között. Érdemes megjegyezni, hogy az amerikai FCC oldalán márciusban megjelent bejegyzés szerint az ottani változat ehelyett a Snapdragon 625 chipet, 2 GB RAM-ot, valamint egy 13 és egy 5 megapixeles kamerát kapna, ott azonban szintén az SM-J727A modellszám látható.

Ami a Galaxy C10 várható megjelenését illeti, erről egy kínai forrás számolt be, mégpedig két rövid Twitter-bejegyzésben. Az elsőben a hivatalos név, a májusban debütáló Snapdragon 660 chip, valamint az SM-C9150 típusjelzés szerepel, ennél azonban fontosabb, hogy itt megjelenik a hátoldali ikerkamera-modul is, tehát jó eséllyel nem a Galaxy Note 8 lesz az első ilyen készülék a dél-koreai gyártó kínálatában. A második linken még egy további információmorzsa jelenik meg, eszerint ez a telefon is megkapja a különálló Bixby-gombot, ahogy azt a Galaxy S8 és S8+ esetében láthattuk.

A mellékelt ábrán nem látható hátoldali ujjlenyomat-olvasó, ez valószínűleg az előlapi gomb részeként lesz elérhető, azt azonban még nem tudjuk, hogy a megjelenés mikor esedékes.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!