Gyurkity Péter

A Xiaomi vezet a viselhető kütyüknél

Az eddigi első alaposan visszaesett, az Apple pedig nem tudta tartani a lépést.

A Strategy Analytics közzétette a második negyedévre vonatkozó friss felmérését a viselhető termékek szegmenséről. Ebből kiderül, hogy a kínai Xiaomi itt már globális szinten is átvette a vezetést, miközben a többiek nem tudták hasonló ütemben növelni az eladásokat.

A részletes anyagban arról olvashatunk, hogy az április és június közötti időszakban a Xiaomi összesen 3,7 millió ilyen terméket szállított le, amivel a piac 17,1 százalékát kaparintotta meg. Ez ugyan első látásra nem tűnik óriási szeletnek, azonban a listát eddig vezető Fitbit 5,7 millióról esett vissza 3,4 millióra, vagyis elvesztette a vezető szerepet, átadva azt a kínai riválisnak. Az Apple eközben 1,8-ról javított 2,8 millióra, ami a harmadik helyre volt elegendő – úgy tűnik, hogy magukra találnak, a Series 3 Apple Watch pedig javított fitneszz-funkciókkal futhat be, ami orvosolhatja a korábbi kritikákat.


A Fitbit eddig nem aratott túl nagy sikert az okosórák kategóriájában, ők inkább a fitneszz-termékekkel érték el az eddigi sikereket. A cég 110 főt lefaragott állományából, eközben bizonyos peres ügyekkel is meg kell birkózniuk, miközben az Apple a bevétel és a nyereség tekintetében tovább száguld. Ez utóbbi cég hírügynökségi jelentések szerint közvetlenül a mobilhálózatra csatlakozó okosórán dolgozik, amely még az év vége előtt bemutatkozhat, vagyis nem lenne szükség a meglévő iPhone készülékek alkalmazására. Állítólag már tárgyalnak több amerikai és európai szolgáltatóval, egy ilyen megoldással pedig még tovább erősítenék saját pozícióikat.

A második negyedben világszerte összesen 21,6 millió viselhető kütyü kelt el, ez egy év alatt 8 százalékos bővülést jelent.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • M2 #6
    Számomra tökéletes votl a cucc arra, hogy soha többé ne vegyek semmi Xiaomi-t.
  • Tinman #5
    Pls ne magadból indulj ki ;-)

    Sportolok. Terepen. Kánikula van. Amit kint az erdőben összeszedsz hosszúk alatt az undorító. Ami rajtam van, az rögtön megy minden mosásra, és MINIMUM 25 perc zuhany, melynek során legalább 2x átszappanozom magam tetőtől talpig + hajmosás. Ha kevesebből próbálom futás után kihozni úgy érzem, hogy még mindig koszos vagyok.

    Onnan tudom, hogy mennyi kalória ment el valójában, hogy meg van adva a súlyom, magasságom, lépéshossz, folyamatos EKG pontosságú pulzusmérés és mobilnettel felturbózott GPS+GLONASS helymeghatározás megy. Na most nekem elhiheted, hogy az Mi Band 2 és a komolyabb kütyük eredménye nem egy ligában játszik.

    Pontosan a parasztvakítás ellen érvelek! Eleve ezzel a vacak 2 leddel fizikai képtelenség pontos pulzust mérni mozgás közben. Ehelyett egy nyomorék stopper kellett volna bele, annak legalább haszna lenne!

    Mondom... aki keveset mozog, nyugalomban méreget pulzust az teljesen abban a hitben van, hogy ez egy egész pontos eszköz. De ez nem igaz. Ez egy fitnesskarkötő, de annak pontatlan és pont, hogy sportoláshoz teljesen használhatatlan!

    Nem maratonról beszéltem, hanem félmaratonról. Ott 2km eltérés rettentő sok. Ha ez a hibahatár, akkor az egy szar hibahatár. Amit el lehetne neki nézni 21 km-en, az max 500 méter, bár ha belegondolsz az is egy teljes kör, meg egy 1/4 egy szabvány sportpályán. Sok.

    Az nem vitás, hogy olcsó, főleg kintről. De tényleg a vakítós hülyeségek helyett használható funkciók kellettek volna bele inkább.
  • paj01 #4
    25 perces zuhanyzás? + 150m megtett távolság a miband szerint ami ugye a kéz mozgásaiból számol hmm...bukta:D:P


    Band 2-t használok. Nyilván legtöbbször fingom sincs róla mikor pontatlan mikor nem, honnan tudhatnám? Te honnan tudod pl. hány kalóriát égetsz el? Amikor nézem kb. reális értékeket mutat. 10% plusz minusz egy ilyen olcsó kütyünél belefér.
    2x Futogép adataival vetettem össze. A távolságra szinte méterre ugyanannyit mért futás alatt. A futógép érintkezős pulzusmérést is csinál és kb ugyanazokat mérte mint a band. A futógép több elégetett kalóriát kalkulált de szerintem a band áll közelebb a valósághoz bár ugye pl emelkedőn futást nem tudja beleszámolni. Sokszor hasonló a napi rutinom és mindig hasonló lépésszámok jönnek ki...
    Egy maratonon 2 km hibahatáron belül lehet, ahogy mondtad a távval arányosan romolhat a pontosság. Szerintem aki ilyet vesz nem professzionális szinten sportol, meg nem maratonozik vmi sűrűn szóval beleférhet. Ezért a pénzért szerintem egész jó trackinget kapsz az aktivitásodról.
    Alvás monitoringot még nem tudtam megnézni
  • bunny #3
    Ez igaz, viszont abban Tinmannak van igaza, hogy egyrészt baromira nem tudja amit ígérnek, emellett egy cikkben említeni a mi band-ot az okosórákkal kb. akkora baromság, mint összemérni az eladott trabantok és F1-es autók számát.
    Szóval ez így bullshit, méghozzá egy szép nagy rakás.
  • harmi2009 #2
    Nekem a Band 1 van. Én a 10e Ft-os árért nem vártam el az ultra pontosságot és nem is szabad. Arra jó, hogy nagyjából látni lehessen mennyit mozogtunk egy nap. Az akkuja viszont verhetetlen egy feltöltéssel kb 25-28 napot bír. A telós szoftvert frissítik és szerintem a visszajelzéseket is figyelik. Futógépen - ez beállítható - futottam 20 percet. A mérés alapján megtettem 700km -t és 450km/h volt a sebességem. :) Egyedüli elfogható érték a lépéshossz volt. Ezt megírtam nekik, azóta frissült a firmware és az app is, most már közel ua méri mint amit a futógép. (Feltételezem ezt a hibát nem csak én vettem észre.)
    A minősége ennek a pici cuccnak pedig kiváló.
    Szóval az árához képest a tudása sokkal jobb mint ami elvárható lenne.
  • Tinman #1
    Félrevezető. Rendkívül.

    A Xiaomi azért vezet a fitness karkötők piacán, mert a filléres Mi Band 1 és 2-vel letarolta a piacot. Ez a 2 cucc alapvetően viszont egy nagy kamu.

    Az Mi Band 2 a következőket tudja a gyártó szerint:

    - csuklós pulzusmérés
    - hívószám, üzenet kijelzés
    - alvásmonitorozás
    - lépésszámláló
    - megtett távolság kijelzése
    - dátum/idő kijelzése

    Jól hangzik és mind tudja, DE!!!!

    - a csuklós pulzusmérés sportolás közben RÉMESEN pontatlan, 30-50 BPM tévedés is simán előfordul, főleg, ha izzadsz... már pedig izzadsz, hiszen sproltolsz
    - hívószám és üzenet kijelzés csak akkor, ha ANGOL-ra állítod a telód nyelvét
    - alvásmonitorozás az kb. olyan komolyan vehető, mint a kemtrél...
    - a lépésszámláló szerint egy 25 perces zuhanyzás egy helyben állva 150 méter... lol
    - a megtett távolság éppen a megtett távolsággal egyenes arányban téved egyre durvábbakat... letolsz egy félmaratont, simán 2 km-t elcsal, általában felfelé
    - dátum és idő kijelzése az ami megy... de arra a filléres 2 pálcás órák is képesek

    Nem az zavar, hogy ennyire pontatlan egy 6.000 Ft-os (idehaza 10.000 Ft-os) fitness karkötő, hanem az, hogy ez is egy tipikus kínai kütyü, ami leígéri a csillagokat az égből, teljesíti is, csak maszatolva, rémesen pontatlanul. Így pontosan amire kitalálták, vagyis a sportolásra, pontosan ott vérzik el, de kőkeményen!

    A komolyabb Xiaomi sportórák dettó ez a kategória, megfejelve azzal, hogy a támogatottságuk és a szoftver frissítések miatt zsákutcák.
    Utoljára szerkesztette: Tinman, 2017.08.10. 09:14:47