Gyurkity Péter

Jön az iPhone SE frissített változata

A kétkedők után most egy, a cáfolattal ellentétes hír látott napvilágot.

Az iPhone SE meglehetősen népszerű választásnak bizonyult a vásárlók körében, ami nyilván (többek között) a némileg kedvezőbb árnak volt köszönhető. Bár egyes elemzők szerint az Apple nem tervezi ennek visszatérését, mások most arról számoltak be, hogy ez már augusztusban összejöhet.

Az elmúlt hetekben egy kínai elemző véleménye váltott ki némi visszhangot a felhasználók oldalán, miután ő arra az álláspontra helyezkedett, hogy az Apple egyhamar nem dob majd piacra egy újabb hasonló készüléket. Ezt most a napokban követte egy francia portál értesülése, amely szerint a cég alaposan széthúzná, pontosabban elnyújtaná az ilyenkor szokásos bemutatói periódust, ennek eredményeként pedig az iPhone SE utódja már augusztus folyamán bemutatkozhat, amelyet csak októberben követne az OLED-panellel érkező iPhone 8. Bárhogy is legyen, az olcsóbb megoldás iránt valószínűleg ismét lenne kellő érdeklődés, így a lépésben lenne fantázia.

Érdekes módon a friss hírben egyáltalán nem szerepel a szokásos páros, amelyek a korábban napvilágot látott beszámolókban még a hagyományos LCD-kijelzővel érkező frissítésként szerepeltek. Ennek megfelelően sem az iPhone 7s, sem pedig a 7s Plus megjelenésével kapcsolatban nem tudunk újdonságról hírt adni, bár a fenti hír kapcsán érdemes megjegyezni, hogy ennek valódiságát még szintén nem vehetjük biztosra. Felmerült viszont, hogy az új iPhone SE Európában még alacsonyabb, egészen pontosan 399 eurós áron rajtolna el, míg a tengerentúlon 399 dollár lenne az induló ár.

Maga az oldal nem tartozik a jól ismert portálok közé, bár korábban, a hatodik generációs iPod Touch kapcsán, már beigazolódtak az előzetes értesüléseik. Kíváncsian várjuk, vajon ez most is így lesz-e.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • bakkerman #3
    csak ennek mi lesz a vége? 5 év múlva a compact méretü,kiskezü embereknek szánt telefonok már 7 inch-től fognak kezdődni? Egyre több RAM,4K kijelző,egyre több tárhely,de az akksi témához senki nem nyúl,egyre nagyobbak,és emiatt nőnek a telefonok is,miért? Azt hiszik a gyártók,hogy az emberek keze is majd nőni fog idővel? :DD
    Utoljára szerkesztette: bakkerman, 2017.08.10. 15:42:20
  • M2 #2
    Az Android annyira zabálja az erőforrásokat, hogy kell neki a tepsi méretű aksi. Pár órás üzemidővel meg eladhatatlan lenne.
  • bunny #1
    Nem az olcsóság, hanem a kis méret melletti jó hardver a lényeg. Bárcsak az androidos gyártók is felfognák végre, hogy nem akar mindenki konzumidiótaként 6"-os tepsivel a fején rohangálni.