Gyurkity Péter

Itt a Galaxy J5 Pro

A Samsung bemutatta az idén megjelent változat némileg módosított példányát.

A Galaxy J-sorozat mára alaposan kiegészült, hiszen az idei évre szánt telefonok mind bemutatkoztak, illetve éppen ezekben a hetekben rajtolnak el. A gyártó azonban egy további példányról is lerántotta a leplet, ez pedig egyelőre egyetlen országban elérhető.

A cég Thaiföldön mutatta be a Galaxy J5 Pro típust, amely a J5 idei változatának módosításaként is felfogható. Ez különösen igaz akkor, ha végigfutunk a hardveres listán, hiszen a legnagyobb eltéréseket a memória, valamint a belső tároló méretében vélhetjük felfedezni. Amíg az eredetileg piacra dobott készülék sorrendben 2 GB-os és 16 GB-os kapacitással jelent meg, addig a most bemutatott változat már 3 GB memóriára és egy alapesetben is 32 GB-os tárolóra támaszkodik, ez utóbbit pedig egy legfeljebb 256 GB-os microSD-kártya révén alaposan kibővíthetjük.

A kijelző továbbra is egy 5,2 hüvelykes Super AMOLED panel képében ölt formát, ehhez a 720p felbontás csatlakozik. A teljesítményért itt is az Exynos 7870 chip felel a maga nyolc magjával és 1,6 GHz-es órajelével, míg a grafikai feladatokat a Mali-T830 MP2 grafikus vezérlő végzi el. Mind a hátoldalon, mind pedig az előlapon egy 13 megapixeles kamera kapott helyet, ehhez pedig egy kereken 3000 mAh-s akkumulátor társul, miközben a szoftveres oldalon már a megjelenés pillanatában az Android 7.0 Nougat fut. Az előlapon egy ujjlenyomat-olvasó is a rendelkezésünkre áll, ez ma már univerzálisnak mondható.

A telefon egyelőre a thai piacon elérhető, ára 294 dollárnak felel meg – a többi régióról eddig még nem esett szó.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!