Gyurkity Péter

Négy új Moto-telefon érkezőben

Ebből kettő már be is mutatkozott, másik kettőről pedig új értesülések érkeztek.

A Lenovo jól látható módon nem adja fel a Moto márkát, itt már több új telefonról is lerántották a leplet, a közeljövőben pedig erősebb változatok is befuthatnak. A megjelenés tekintetében is láthatunk néhány változtatást, a korábban kiemeltként kezelt észak-amerikai régió nem kapja meg mindegyik új jövevényt.

A Moto C és C Plus várható debütálása már korábban felmerült, így a hivatalos bejelentés senkit nem ért meglepetésként. Ebből megtudhattuk, hogy valóban az 5 hüvelykes kijelző mellett maradnak a cégnél, ezt pedig az FWVGA és a 720p felbontás egészíti ki, a Mediatek MT6737M és az MT6737 chip kíséretében. Az 1 GB memória mellé 8 és 16 GB-os tárolót kapunk, a képkészítésről egy 5 és 2, valamint egy 8 és 2 megapixeles kamera gondoskodik, az üzemidőt pedig egy 2350 és egy 4000 mAh-s akkumulátor biztosítja. A szoftveres oldalon az Android 7.0 Nougat fut, az ár Európában 89 és 119 euró között mozog.

A cég készül egy jóval erősebb változattal is, amely egyes értesülések szerint a Moto X4 nevet kapta meg. Ez már egy 5,2 hüvelykes „3D üveg” kijelzőre épülne, a Snapdragon 660 chip, 4 GB RAM, 64 GB-os tároló, valamint egy 3800 mAh-s akkumulátor mellett. Ehhez az új Moto Z Play és Z Force csatlakozna 5,5 hüvelykes kijelzővel, illetve 1 Gbps-os LTE-eléréssel, míg a Moto G és G Plus 5,2 és 5,5 hüvelykes érintőképernyőt kínálna – a listán megtalálható még két új Moto E telefon, amely alatt a most bemutatott két Moto C jelenik meg.

A Moto E4 Plus kapcsán jelent meg egy további hír, miszerint itt is 5,5 hüvelykes kijelzőt, a MediaTek MT6737 chipet, 3 GB memóriát, 32 GB-os tárolót, egy 13 és egy 5 megapixeles kamerát, valamint egy 5000 mAh-s akkumulátort vehetnénk igénybe. Választékból semmiképpen nem lesz hiány, itt azonban az árakon is sok múlik majd.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!