Castellum

AMD tervek és stratégiák

Az AMD tervei szerint a 64 bites Sledgehammer tömeggyártását 2002-ben kezdik meg, egy évvel azután, hogy az Intel Corp. a tervek szerint kiadja 64 bites Itanium processzorát. Az AMD 64 bites processzorának első példányai 2001 negyedik negyedévére készülnek el. A Sledgehammer 0.13 mikronos szerkezetű lesz, de nem szívesen beszélnek arról, hogy a cég 32 bites Athlon processzorát 0.13 mikronos gyártási folyamatra állítanák át. Az AMD Fab 30-as drezdai gyára lesz az első, amely az új 64 bites processzorokat gyártja.

Szintén a Sledgehammer lesz az első olyan AMD processzor, amely a cég Lightning Fast Transfer I/O -ját fogja használni minden I/O eszközhöz, fantasztikus sebességgel és nagy sávszélességgel. Arra a kérdésre, hogy a Sledgehammer-ben lesznek-e north-bridge vezérlő funkciók, Ruiz azt válaszolta, hogy “Most még nem akarunk sokat beszélni a technikai részletekről.” Azt sem akarta megvitatni, hogy a Sledgehammer milyen méretű lesz, csak annyit mondott: “A vásárlóknak kellemes meglepetésben lesz részük.” A Sledgehammer a szerver piacot célozza meg. A másik 64 bites processzor, melynek kódneve Clawhammer, a desktop piacra fog készülni.

Az AMD öt új processzort fog bemutatni november 15 és február 15 között. Ezek között lesz a Mustang, amelynek a magon lévő cache mérete 512 Kbyte-tól 2 Mbyte-ig terjedhet. A Mustang lesz az AMD legnagyobb teljesítményű belépése a munkaállomás és szerver piacra. A Palomino-ban (régebben Corvette néven volt ismert) a chipen lévő cache 256 Kbyte-ra lesz kibővítve és az Athlon magot fogja használni, valamint elérhető lesz desktop és mobil verzióban is. Az új alsókategóriás processzor neve Morgan (a régebbi Camaro), 64 Kbyte cache lesz a magon, és szintén lesz külön desktop és mobil változata is.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!