MTI

Negyedével nőtt a LogMeIn árbevétele tavaly

A magyar gyökerű LogMeIn informatikai vállalat 2016-ban 336,1 millió dollár árbevételt ért el, 24 százalékkal többet, mint egy évvel korábban, 2017-re pedig 10 százalékos árbevétel-növekedést vár - közölte a távelérési, -felügyeleti és távtámogatási megoldásokkal foglalkozó IT nagyvállalat.

A tájékoztatás szerint a nettó jövedelem (nyereség) 2,6 millió dollár lett 2016-ban, az egy évvel korábbi 14,6 millió dollár után. A vállalat a közelmúltban egyesült a szerverszoftverekre specializálódott Citrix Systems GoTo üzletágával, és további bővítéseket tervez itthon, amely elsősorban a fejlesztői kapacitást fogja érinteni - írták. A tájékoztatás szerint a LogMeIn tőkemegtérülési tervet is jóváhagyott: a cég három év alatt legfeljebb 700 millió dollárt tervez visszajuttatni a részvényeseknek részvény-visszavásárlási programok és osztalékok formájában. A terv részeként a társaság részvényenként és negyedévente 0,25 dolláros készpénzosztalék kifizetését kezdeményezi, az első ilyen kifizetésre május 26-án kerül sor - írták.

A LogMeIn-nek mintegy 52,6 millió részvénye van forgalomban. A cég részvényeit a New York-i Nasdaq értéktőzsdén jegyzik, árfolyamuk a szerdai záráskor 6,76 százalékot emelkedve, 97,95 dolláron állt. A világszerte 13 irodával rendelkező céget magyar szakember alapította 2003-ban Budapesten, központja jelenleg azonban már Bostonban van. Magyarországon a főváros mellett Szegeden tart fenn telephelyet, ahol 370, döntő többségében informatikus munkavállalót foglalkoztat.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!