MTI

Öt hónap börtön egy meztelen gyerekről készült videó újraposztolásáért

Jevgenyija Csudnovec óvónőt öt havi szabadságvesztésre ítéltek, amiért figyelemfelhívás céljából a közösségi médiában újraposztolt egy megalázott meztelen gyerekről készült videót.

Csudnovecet a Kurgán megyei bíróság ítélte el gyermekpornográfia terjesztése címén. A verdikt megsemmisítését a héten kérte a legmagasabb bírói testülettől, az orosz legfelsőbb bíróságtól Leonyid Korzsinyok, az orosz főügyész helyettese, bűncselekmény hiányára hivatkozva. Az óvónő 2015 nyarán posztolta újra a felvételt, amely egy gyerektábor mellékhelységében, az ifjúsági vezetők által megalázott egyik meztelen fiúról készült. Célja az volt, hogy ráirányítsa a problémára a közfigyelmet. Az első fokú bíróság tavaly novemberben félévi elzárásra ítélte Csudnovecet, amit decemberben másodfokon öt hónapra csökkentettek.

A kurgáni bíróság - amelyet most az ügy felülvizsgálatára utasítottak - elutasította az ügyészség arra vonatkozó kérését, hogy az óvónőre szabadságvesztés helyett más büntetést szabjon ki. Csudnovec a maga részéről nem volt hajlandó megfogadni Tatjana Merzljakova, a Szverdlovszk megyei emberi jogi biztos tanácsát, hogy folyamodjon hegyelemért Vlagyimir Putyin elnökhöz, mert szerinte az amnesztia nem jelentene kiutat a helyzetből. Az elítélt hangsúlyozta ártatlanságát. Hétfőn Jevgenyija Csudnovec jogi képviselője az ügyben az Emberi Jogok Európai Bíróságához nyújtott be keresetet.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • arty #1
    összehasonlításként érdemes nézegetni a az sgs hasonló cikkek címeit:

    "Gyerekpornót töltött fel egy szegedi férfi, két évet kapott felfüggesztve"

    ez magyarország... valódi gyerekportnót töltögetett le és fel, felfüggesztett büntetés.
    a szerencsétlen ovónő meg ülni fog (ha fog...)

    picit más a megítélés....