Berta Sándor

A svéd kormányt támadta a tartalomipar

A skandináv állam vezetőire gyakorlatilag össztüzet zúdítottak a jogvédők.

A film-, a zene-, a televízió- és a játékipart képviselő szervezetek nyílt levélben bírálták a stockholmi kabinetet, amiért nem tesz eleget a kalózkodás visszaszorításáért. A szövetségek azt szeretnék, ha a svéd jogrendszernek több eszköze lenne a kalózoldalak mögött tevékenykedő bűnözői csoportok elleni hatékonyabb fellépéshez. Svédországban az elmúlt években több száz letartóztatásra, több tucat portál bezárására és számos jogerős ítélet meghozatalára került sor, azonban úgy tűnik, hogy mindez nem elég a jogvédőknek, akik még erélyesebb és kíméletlenebb fellépést várnak el a svéd kormánytól.

A szervezetek a Dagens Nyheterben hozták nyilvánosságra a stockholmi kabinetnek címzett nyílt levelüket. Az aláírók között volt a Nemzetközi Zeneipari Szövetség (IFPI), a Hollywood érdekeit képviselő Rights Alliance és számos más szervezet. Ezek mindegyike azt állította, hogy Svédország nem védi eléggé a kreatív alkotók jogait és műveit. A jogvédők rámutattak, hogy az intellektuális és a kreatív tartalomipar növekvő fontosságú szerepet játszik a digitális tudásalapú társadalomban és az erős szerzői jogi védelem fontos eleme a digitális piacnak.

Érvként szerepelt az is, hogy az illegális platformokat működtető bűnözői csoportok több millió dolláros bevételre tesznek szert a másolt filmekből, zeneszámokból, könyvekből, játékokból és televíziós műsorokból. Ezzel párhuzamosan az alkotók és a stúdiók több milliárd dollárt veszítenek el, ezért szigorúbb törvényekre és hatékonyabb felderítésre van szükség.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • ugh #3
    Szerintem ha nem volna kalozkodas a zene es a mozi vagy 2-3* ennyibe kerulne.
    Bar eleg vastag a bor a pofajukon szoval lehet a tobbszorose is.
    Nem a tolvajlas tenye zavarja oket, hanem az eluszott "extraprofit".
  • Ender Wiggin #2
    Ha nem volna illegalitás, a mozijegy meg a zene CD akkor sem lenne olcsóbb. A többi meg csak rizsa.
  • bakvarnyu #1
    Kedves jogvédők, zárjátok be az internetet .