MTI

Megfigyelte a levelezést a Yahoo

Automatikusan továbbították a gyanús leveleket az Egyesült Államok belföldi hírszerzése számára.

Az amerikai közszolgálati rádió (NPR) közlése szerint a Yahoo tavaly egy olyan szoftvert fejlesztett ki, amellyel megfigyelte levelezőprogramja klienseinek bejövő e-mailjeit, s az információkat továbbította a Nemzetbiztonsági Ügynökségnek (NSA). A megfigyelést az NSA kérésére végezte. Az információt a Yahoo két volt - meg nem nevezett - munkatársa hozta nyilvánosságra, bár azt állították, hogy a kérés a titkos megfigyelésre nem csak az NSA-tól, hanem a Szövetségi Nyomozó Irodától (FBI) is érkezhetett. Több százmilliónyi elektronikus levelet ellenőriztek így, ráadásul az éppen akkor bejövő - és nem a megőrzött, elraktározott - leveleket figyelték, és az információt is valós időben juttatták el az NSA-hez vagy az FBI-hoz. Egyes e-maileket pedig külön elraktároztak, hogy bármikor előhívható legyen a belbiztonságiak számára.

A közszolgálati rádióban megszólaló kommentátor szerint először fordul elő, hogy nyilvánosságra kerül: egy internetes cég eleget tesz a hírszerzés kérésének és minden beérkező e-mailt ellenőriz. Az egyelőre nem derült ki, hogy a belbiztonsági szervek konkrétan mit kerestek, s az sem, hogy általában milyen jellegű információkra voltak kiváncsiak. A Yahoo vezérigazgatónője, Marissa Mayers rövid közleményt adott ki, amelyben leszögezte, hogy törvénytisztelő állampolgár, aki betartja a törvényeket.

Az Egyesült Államokban 2008 óta a hírszerző szervek törvényesen kérhetnek amerikai telefontársaságoktól és internetes cégektől adatokat a klienseikről. Edward Snowden, az NSA korábbi alkalmazottja éppen e kiterjedt titkos megfigyelésekről hozott nyilvánosságra információkat, s ennek nyomán az amerikai hatóságok a magánélet védelmére hivatkozva vissza is fogtak néhány titkos programot.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • wraithLord #1
    Erről nekem az öszödi beszéd jut eszembe. Indirekte kiderül, hogy nem csinálnak semmit és hazudnak. (Bizony, hulljon a férgese), viszont kb. mindegyik ezt csinálja, senki sem kivétel. Gondolom, ez ebben az esetben is igaz és/vagy egyre inkább igaz lesz.

    Pláne, mert a legtöbb cégnek eddig is volt olyan programja, ami bizonyos szempontok alapján tud adatok (legyen az most e-mail) között válogatni. Különben hogy tudna személyre szabott reklámokat mutogatni... És érdekes módon, ha azt írom egy e-mailbe, hogy pl. az Oldszpálysz egy hulladék, akkor nem kezdenek el Oldszpálysz reklámokkal bombázni. Ebből kifolyólag valószínűleg egy kicsit kifinomultabb a rendszer annál, mintsem bizonyos szavakat keresgéljen a levelezésben, hanem valamilyen szinten értelmezni is tudja a szöveget.

    Szóval max. nem küldik el az EnEszÉlynek vagy EfBíÁlynak, de "olyan szoftvert" fejleszteniük már nem kell... :D