SG.hu·

Hajlékony akkumulátort mutatott be a Panasonic

Hajlékony akkumulátort mutatott be a Panasonic
A megjelenés közel van, a kapacitással azonban nem lesz mindenki elégedett.

Az utóbbi hónapokban többször beszámoltunk olyan új akkumulátorokról, amelyek idővel forradalmasíthatják a területet. A piaci megjelenés ezen prototípusok és korai kísérleti példányok esetében még messze van, a Panasonic azonban időközben megoldotta a hajlékony kivitellel kapcsolatos követelményeket.

A hivatalos bejelentésből kiderül, hogy a szegmens vezető szereplője egy olyan apró akkumulátort állított elő, amely a hajlékonyság területén meghaladja az azonosítókártyákkal szemben alkalmazott japán követelményeket. Ez azt jelenti, hogy a mindössze 0,55 mm vastag fejlesztés gyakorlatilag szabadon hajlítható és csavarható, mindez nem megy a teljesítmény vagy a biztonság rovására. A cég állítása szerint egyik szemponttal sem lesznek gondjaink, a megoldás ezért akár a viselhető termékekben is felhasználható lesz.

A gyártók és a vásárlók számára inkább a kapacitással lesznek gondok, hiszen a jelenleg rendelkezésre álló, laminált felülettel és speciális belső szerkezettel rendelkező lítium-ion akkumulátor egy mindössze 60 mAh-s példány, ez tehát okostelefonokban és táblákban teljesen esélytelen lenne. A gyártó két kisebb változaton is dolgozik, ezek sorrendben 17,5 és 40 mAh-s típusok lesznek, tehát kifejezetten az IoT és a különböző viselhető megoldások vannak a középpontban, legalábbis a fejlesztés jelenlegi szakaszában. Jó hír, hogy az első példányok már októberben kikerülnek a piacra, a fejlesztés soron következő célja pedig a sorozatgyártás megkönnyítése lesz.

Amennyiben a cégnek sikerül növelnie a kapacitást, ezek a termékek akár a telefonokban is megjelenhetnek majd – erről azonban még nem esett szó.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Kara kán2016. 09. 30.. 21:15||#4
Fitneszpántokba ideális, mert az újabbakat – az enyémet is!* – OLED-del szerelik, de azt nem értem, hogy miért nem e-papírral gyártják őket a buták.
_________________________
* „Mi Band 2 is powered by a 70mAh cell that offers approximately 20 days of use on a single charge” (http://www.trustedreviews.com/xiaomi-mi-band-2-review)
Ez a hajlékonyság meg 60 mA-es.
Vili?
Utoljára szerkesztette: Kara kán, 2016.09.30. 21:19:12
© zsgaby2016. 09. 30.. 19:10||#3
Miért olyan nagy szám?

https://mobilarena.hu/hir/hajlekony_akkumulator_a_nokiatol.html 2014
http://www.hwsw.hu/hirek/53034/samsung-akkumulator-hajlekony.html 2014
http://www.geeks.hu/hirek/131216_ime_a_hajlekony_akkumulator 2013
© Zulu122016. 09. 30.. 17:29||#2
Már nagyon vártam a következő újabb akkumulátor csodát 😄 A kapacitás az mindig sz@r vagy ha jó is akkor meg már mindjárt megjelenik... egy kis pill... már gyártjuk is.. nem kell sok idő... 😄 Hogyne... 😄 és 1-2 hónap múlva megint jön valami haszontalanság ami úgyis eltűnik süllyesztőben... 😄
© kvp2016. 09. 30.. 16:20||#1
Fogtak az elektrodakat es a burkolatot ado muanyagfelulethez rogzitettek oket, majd kitoltottek az egeszet elektrolittal es megoldottak elvalaszto membranokkal hogy az elektrodak a hajtogatas ellenere se erjenek egymashoz. Erdekes, de nem annyira ujdonsag, bar a regebbi elektrodak egy ido utan eltortek a sok hajtogatastol. A cikkben emlitett hitelkartya meretu keszulekekbe jo lehet. (pl. feltolt az nfc-s jelrol, majd folyamatosan uzemel amig le nem merul)