Gyurkity Péter

Már készül az iPhone 8

Radikális változásokra számíthatunk, amit a névben szereplő szám ugrása előre jelez.

Az Apple idei párosának bemutatkozása kedvezőre sikerült, bár ezúttal tartózkodtak az első napok eredményének gyors közlésétől. A cég egyik alkalmazottja azonban (nevének elhallgatása mellett) már közölte, hogy zajlik a soron következő generáció tervezése, itt pedig radikális változásokra számíthatunk.

A Business Insider portálon jelent meg a cikk, miszerint az iPhone 8 tervezése a cég izraeli részlegénél történik, legalábbis ezt állítja a nevét elhallgató belsős forrás. A Tel-Aviv melletti központ Tim Cook vezérigazgató korábbi kijelentése szerint a cég második legnagyobb kutatás-fejlesztési telephelye, ezért nem túl meglepő a helyszín, mint ahogy a „radikális” kitétel is mintha egyes korábbi pletykákat igazolna vissza, hiszen ezzel kapcsolatban már szintén olvashattunk néhány részletet.

Az egyik fontos előrelépés a kamerák terén lesz tapasztalható, ez azonban a korábbi generációk esetében is így volt, nagy meglepetés tehát ebben sem lesz. Külső források révén azonban már arról is kaptunk bizonyos híreket, hogy a cég jövőre a Samsung által legyártott, mindkét oldalán meghajlított AMOLED-érintőképernyőt alkalmazna, ami valóban radikális változás lenne az eddig megszokott dizájnhoz képest, bár a cég alkalmazottja ezzel kapcsolatban (érthető módon) nem árult el konkrét részleteket. Maga a név is felvet bizonyos kérdéseket, hiszen az eddig követett menetrend alapján jövőre az iPhone 7s mutatkozna be, a várható változások miatt azonban érthetőnek tűnik az iPhone 8 elnevezés alkalmazása is.

A megjelenéstől természetesen még messze vagyunk, a további hírek, pletykák jó eséllyel január táján bukkannak majd fel, ahogy azt megszokhattuk.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Jawarider #9
    Sztem a későbbi modelleken is dolgoznak....
  • Sir Cryalot #8
    Valami ilyesmi:
  • Sir Cryalot #7
    Jöhet az egy gombos egér mintájára a mono audiokimenet éltetése/bömböltetése, mert azt egyszerűbb védeni interferencicától, új szlogen is

    think blatantly different, JUST THINK
    Utoljára szerkesztette: Sir Cryalot, 2016.10.02. 19:00:21
  • VolJin #6
    Valakinek kiderült bármi is a cikkből?
  • mortep #5
    Sebaj. Egy fúróval majd meg lehet oldani a problémát
  • PeeTeR #4
    dehogy, a Half-Life 3
  • takysoft #3
    vajon az iphone 8 után az iphone 10 jön majd?
  • PeeTeR #2
    baaaaaaaar ha minden szerianal elhagynak valamit akkor meg par ev es eltunik ez a fos vegleg
  • A1274815 #1
    "Radikális változásokra számíthatunk"

    Kihagyják a beépített hagszórót és/vagy a mikrofont. :D