Gyurkity Péter

Nagyot zuhantak az iPhone-eladások

Az Apple csalódást okozott, kifulladóban van a nagyobb okostelefonok hatása.

Az elemzői várakozásokból már hetek óta sejteni lehetett, hogy az Apple romló eredményeket közöl majd a második pénzügyi negyedévével kapcsolatban, a most közzétett számok azonban így is nagy csalódást okoztak. Az előző periódusban jól kitapintható negatív trend folytatódott, így egy nehezebb időszak vár a cégre.

Egyes előrejelzésekben már tavaly decemberben figyelmeztettek a várható fejleményekre, most azonban ezt is túlszárnyalta a visszaesés, hiszen a bevétel 58 milliárd dollárról 50,6 milliárdra esett vissza, a profit pedig 13,6 milliárdról 10,5 milliárdra csökkent. Természetesen még ez is szép eredmény a cégtől - annál is inkább, mivel számos szereplő komoly veszteségeket halmozott fel -, ám az Apple esetében 2012 óta nem volt példa ilyen zuhanásra, ami arra figyelmeztet, hogy kifulladóban van a nagy iPhone okostelefonok egyszeri hatása.

Jól mutatja ezt, hogy az iPhone-család tagjaiból három hónap alatt 51,2 millió darab talált gazdára, míg egy évvel korábban még 61 millió felett állt meg a mutató, ami 16 százalékos csökkenést jelent. Az iPad-vonalon eközben 19 százalékkal estek vissza az eladások (10,3 millióra), míg a Mac számítógépekből 12 százalékkal fogyott kevesebb, így már csak 4 millió darab kelt el. A júniusban lezáruló jelenlegi negyedévre vonatkozóan további romlást jósolnak a cég illetékesei, az eladások 41 és 43 milliárd dollár között tetőzhetnek, bár az anyagiakkal továbbra sem lesz gondjuk, hiszen jelenleg 233 milliárd dolláron ülnek - ez még a magyar költségvetésen is nagyon dobna.

A kép egészen más lesz, ha a visszaesés folytatódik, ehhez azonban a kínai szereplők további jelentős előretörése és a Samsung újbóli magára találása szükséges.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • NEXUS6 #19
    Szerintem meg még messze vagyunk a telítődéstől. Keleten a phablet a nyerő, abból az A is halálra kereste magát tavaly.
  • lipovics #18
    Arra, hogy ez nem sima ciklikusság, ez a vége. Innentől kezdve menni fog össze a piac. Nem az Apple hibája szerintem, telítődött a piac. Én konkrétan már kisebb telefont vettem, mert 2 évnyi S5 után rájöttem, hogy nagy hordozni. Így vettem egy 2016-os A3-at. Hardverileg jobb, mint a két éves piacvezető és kisebb, szebb. És nem is drága, újonnan 100e.
  • NEXUS6 #17
    Az Apple eladásaira mindíg is jellemző volt egyfajta hullámzás ciklikusság.

    Nem egészen értem mire ez a pánik?
  • Sir Cryalot #16
    ...hisztériáknak igazából az a dolga hogy elüljenek, csak a nyugati sajtó gőgösebb annál minthogy hisztériának tudja be ezt a nevezetes sza'rnyalást is.
    Utoljára szerkesztette: Sir Cryalot, 2016.04.29. 12:50:42
  • asgh #15
    "Ehhez még vegyük hozzá, hogy az iPhone-ok hardvere legjobb esetben is középkategória"

    Az eladások esését pont az okozza, hogy a felhasználók nem tudnak már profitálni az erősebb hardverből, mert tök mindegy, hogy 0.5 vagy 0.0005 mp alatt nyílik-e meg egy app.

    Az androidos gyártók legnagyobb baja pedig maga az android. Ma már ott tartunk, hogy vírusírtót kell telepíteni a droidos telefonra, ha nem akarod, hogy teleszaraja valami a telefonodat random szerencsejáték alkalmazásokkal, vagy emelt díjas sms-t küldözgessen kínába.
  • M2 #14
    Elég sokan vártak a nagyobb kijelzőjű iPhone-okra, ezért olyan éve az Apple-nek soha többet nem lesz, mint mikor megjelent a 6-os és később a 6S.
    Teljesen természetes, hogy azokat a számokat nem tudják hozni, se most, se később.

    Persze, ha tudnának valami nagyon új dolgot mutatni - de ettől meg talán soha nem álltak távolabb.
  • Solear #13
    "233 milliárd dolláron ülnek - ez még a magyar költségvetésen is nagyon dobna"

    De persze. :D Mekkora kamu ez már.. Ki adna magyar poitikusoknak ennyi pénzt és hinné el hogy becsületesen az országra költik? Ugyan már, még viccnek is rosz. Másnapra el lenne csalva 90%-a, a maradékot meg beletennék a MÁV/BKV-ba és ennyi.
  • NEXUS6 #12
    Azért ha őszinték akarunk lenni az ios ki-jailbreak-elése, az csupán annyi, hogy bemész a andrónál a beállítások biztonság menüjébe és kipipálod, hogy programok telepítése ismeretlen forrásból. Amit nagyjából minden felhasználó megcsinál vagy megcsinálhat, nem kell hozzá rakitszájönsz.

    Andrón viszont tovább is léphetsz rootolhatsz, a playstoreon is rahedli ezt kihasználó progi van. Ebből már többet okosodik az ember, meg szopik is. Akinek persze ez a hobbija. Ios-on viszont ilyen ember lehet kb egy tucat a világon, mert ott már tényleg rákitszájönsz köll.
    Utoljára szerkesztette: NEXUS6, 2016.04.29. 07:20:46
  • Palinko #11
    még a dos-hoz meg pár korai linuxhoz kellett skill manapság szinte semmihez, értem ez alatt a desktop felhasználást. oké fel lehet telepíteni desktopra is szerver oprendszert, meg le lehet törölni linuxról a gui-t meg freedost, meg freebsd-t lehet felrakni stb, de az már bőven a kalandkeresés kategória :D

    egyébként nem értem az android mennyivel "okosabb" mint az ios. ok androidon lehet bütykölni stb stb, viszont átlagfelhasználó csinálja? ne már nem is érdekli... ugyanúgy használja mindkét tábor saját szintjén.
  • Sir Cryalot #10
    ...gondolom amit a finn mérnökök fejlesztettek ki azt minden hepciáskodás nélkül tette magáévá "A CÉG" , amikor meg nekik kéne haladni dolgokkal akkor hirtelen tapintható közelségbe kerül a kifulladás, ja nem, ZENESTREAMING ,oh well...