SG.hu

HBO és tévéelőfizetés a Telenornál bárki számára

A vállalat mostantól saját ügyfélkörén kívül is elérhetővé teszi MyTV szolgáltatását, amelyen 50 csatorna élő műsora és saját videótára érhető el filmekkel, sorozatokkal.

Megújította, és jelentősen kibővítette online tévészolgáltatását a Telenor Magyarország. A MyTV-re mostantól nem csak a Telenor-ügyfelek, hanem bárki előfizethet, az elérhető filmek és sorozatok kínálata pedig jelentősen bővül, mivel a társaságnál is elérhetővé vált az HBO GO, az ismert prémium sorozat- és filmcsatorna internetes videotára.

"Hiszünk abban, hogy a MyTV a hagyományos tévéelőfizetések valódi alternatívája. A MyTV-hez nem kell kábel, ott és akkor nézhetjük, ahol és amikor csak szeretnénk, kötöttségek nélkül. Ez olyan érték, amelyet mindenki, azaz nemcsak a saját előfizetőink számára elérhetővé kell tenni. Három éve úttörőként léptünk piacra szolgáltatásunkkal, és ma már 50 tévécsatorna műsorából, valamint több ezer órányi videóból választhatják ki kedvenc programjaikat ügyfeleink. A fejlesztés ezután sem áll meg, ennek bizonyítéka, egyben eddigi munkánk megkoronázása az HBO-val kötött partneri megállapodásunk, melynek köszönhetően a Telenornál érhetik el Magyarország első és legnagyobb, legális, magyar nyelvű, prémium minőségű videótárát a jövő tévészolgáltatására előfizetők" - mondta Aleksandra Banovic, a Telenor Magyarország digitális szolgáltatásokért felelős vezérigazgató-helyettese.


Az HBO GO-n 750 fim, 100 sorozat és 250 dokumentumfilm van, minden tartalom szinkronizált vagy feliratos formában érhető el. A vállalatnál bárki - akár más mobilcégek ügyfele is - előfizethet erre 2490 forintos havidíjért, ráadásul ehhez a Telenor most a MyTV közszolgálati csomagját is ajándékba adja az előfizetőknek. Ebben a csomagban az M1, M2, Duna és Duna World csatornák mellett az M4 Sport műsora is elérhető. Azok a felhasználók, akik a Telenor hálózatán nézik a műsort, 2016. augusztus 31-ig adatforgalmi díj nélkül élvezhetik a Balaton partján vagy a villamoson ülve nem csak az olimpiai közvetítéseket, hanem kedvenc sorozataikat is anélkül, hogy a költségek miatt kellene aggódniuk.

A társaság 5990 forintos áron kínálja egyben az HBO GO és a MyTV 50 tévécsatornás családi csomagját. A vállalat mobiltelefon előfizetéssel rendelkező ügyfelei számára két év hűséggel ennél olcsóbban, 4990 forintért is elérhető a két műsorcsomag. Az HBO GO premierjével párhuzamosan a Telenor a MyTV androidos és iOS-es applikációit is megújította, az optimalizálásnak köszönhetően ezekben a menük gyorsabban reagálnak, a videók gyorsabban betöltődnek.

Az új appokkal jóval egyszerűbben lehet folytatni a félbehagyott filmek lejátszását, mivel a nyitóképernyőn megjelennek a legutoljára nézett műsorok, a tévéadók pedig a néző saját preferenciája szerinti sorrendbe rendezhetők. A MyTV alkalmazása a következő napokban a Philips és a Sony Android TV-t futtató okostévéin, néhány héttel később pedig a Samsung készülékein is elérhető lesz. Az okostévén futtatható alkalmazással okostelefon, táblagép vagy számítógép nélkül is elérhetővé válnak nagyképernyőn a MyTV tartalmai.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!