SG.hu·

Minimális fejlesztések lesznek a következő iPhone-ban

Minimális fejlesztések lesznek a következõ iPhone-ban
Alig jelent meg az Apple új készüléke, az SE, máris kiszivárgott, hogy milyen lehet az iPhone 6S-t követő modell.

Még csupán egy hét telt el az iPhone SE bemutatása óta, de máris felbukkant az első hír a következő eszközről. Ming-Chi Kuo, a KGI Securities elemzője a befektetőknek szóló elemzésében többek között azt írta, hogy az új iPhone alapjaiban különbözni fog a mostani változataktól és 2017-ben jelenhet meg a piacon. A terméket a LCD-kijelző helyett AMOLED-képernyővel szerelik fel, továbbá vezeték nélküli töltési funkcióval és üveg hátoldallal rendelkezik majd.

A pletykában szereplő 5,8 hüvelykes kijelző keskenyebb kávájú lesz, ezáltal a készülék kisebb lesz a mostani iPhone 6 Plus modellnél, amelynek a képernyője 5,5 hüvelykes. A fejhallgató-dugasz elhagyásával szintén helyet nyernek, így a telefon keskenyebb lehet. Az ugyanakkor egyelőre tisztázatlan, hogy az Apple összesen hány változatot fog piacra dobni, ez minden bizonnyal elsősorban attól függ majd, hogy rendelkezésükre áll-e majd elegendő mennyiségű és minőségű AMOLED-képernyő. Az új iPhone készülék a dizájnt tekintve leginkább az iPhone 4-re fog hasonlítani és új biometriai azonosítási funkciót is kaphat. Ez lehet arcfelismerés vagy íriszszkenner.

Mindez egyben azt is jelentheti, hogy az idei őszi frissítésnél csak apróbb változások lesznek a 6S modellen, amíg jövőre a 7 meg nem érkezik. Tehát úgy néz ki, a cég nem bírja tartani a korábbi két éves ciklust a teljesen új telefonnal, nem válik piacéretté ilyen gyorsan annyi újdonság, hogy tartani tudják a tempót. Az, hogy egy technológia elérhetővé válik, kevés, az Apple-nek százmilliós darabszámban van szüksége az alkatrészekre, és a dizájn teljes átdolgozására is rövid a konferenciák között lévő idő.

Egyébként már tavaly decemberben ismertté vált, hogy öt iPhone 7 prototípust vizsgál az Apple. Ezek egyike az új Type-C USB-csatlakozót kínálná a felhasználóknak és felmerült az AMOLED-kijelző alkalmazása.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© ostoros2016. 04. 01.. 11:18||#11
"Csak a félanalfabéta idióták szeretik eröltetni"
"Right back at you," koma!
© M22016. 04. 01.. 10:24||#10
De soha nem mondják azt, hogy ők a világon a legelsők valamelyik újításban - kivéve amikor igaz. Oda kellene rendesen figyelni a kommunikációjukra és akkor nem lenne a sok félreértés.

"Ez az első iPhone, amiben megjelenik a legújabb fejlesztésünk, az XYZ" ugyebár nem jelenti azt, hogy eddig a világon még senki nem gyártott XYZ-re képes telefont. Csak a félanalfabéta idióták szeretik eröltetni az általuk belegondolt baromságaikat és jönnek, hogy "az Apple megint azt mondta, hogy eddig még nem volt XYZ-re képes telefon, pedig a Csiungcsang BRZ2S már rég kapható!"
© ostoros2016. 03. 31.. 13:43||#9
Számtalanszor megtette már az Apple, hogy feltalálta a spanyol viaszt.
© M22016. 03. 31.. 09:50||#8
És akkor nem lehet újdonság az iPhone-ok körében? Másrészt nem "beharangozott", hanem csak egy pletyka.

A fejedben ilyenkor tényleg megjelenik az Apple, amint bejelenti, hogy "miénk a világon a legelső, másoknál sosem látott..."?
Utoljára szerkesztette: M2, 2016.03.31. 09:50:54
© cylonflatus2016. 03. 30.. 16:31||#7
Arról nem beszélve, hogy a beharangozott "újdonságok" közül van ami már két éve is elérhető volt más gyártónál (pl vezeték nélküli töltés - Samsung)
© Cat2016. 03. 30.. 14:13||#6
Ott van a vezeték nélküli (Bluetoothos) fejhallgatók tömege és az univerzális USB-C dugasz helyette. (Egyébként korábban is ők dobták ki először a CD/DVD-t és az Ethernetet csatlakozót a notebookjukból.)
Utoljára szerkesztette: Cat, 2016.03.30. 14:14:01
© Sir Cryalot2016. 03. 30.. 13:37||#5
-nem az a ciki , mert akkora gőg mellé nehezen fér be a szégyenérzet részükről, az a ciki hogy az apples felsővezetés kiszagolta hogy egy ilyen egyszerű üzleti modellel egyszerre teheti boldoggá a részvényeseket , és az aktuális gőg-kellék iránt vonzalmat érzőket, na ez akkora a ciki hogy könyvet lehet teliírni vele, és pszichopata hozzáállásról szól.
© VolJin2016. 03. 30.. 12:48||#4
Fejhallgató csatlakozó elhagyása?
Nehéz lenne sok vevőt megmarketingezni, hogy arra neki nincs szüksége.
© ostoros2016. 03. 29.. 22:26||#3
Az apple nem is fejleszt. Fejlesztéseket vásárol. Azután eladja amit ebből össze tud rakni.
© Alexease2016. 03. 29.. 21:30||#2
Felesleges tul fejleszteni, sokan ugy is megveszik az ujat, mert ciki lenne az elozo verzioval rohangalni😉)))