MTI

Az Uber ellen tüntettek a madridi taxisok

Mintegy 1500 taxis tüntetett csütörtökön a spanyol fővárosban a személyszállítás liberalizációjára vonatkozó javaslat ellen, amely az Uberhez hasonló közösségi szolgáltatások előtt nyitná meg a piacot.

A vonuló tömeg több mint két órára bénította meg Madrid forgalmát. A menetet dobosok vezették fel, a résztvevők transzparenseket, molinókat tartottak a magasba, de emellett füstbombával és petárdával is igyekeztek felhívni a figyelmet tiltakozó akciójukra. "100 ezer család túléléséért" - ez volt a tüntetés jelszava, amelyet a spanyol taxisszövetség hirdetett meg a piaci versenyért felelős állami szervezet (CNMC) javaslata ellen.

A CNMC január végén fordult a fejlesztési minisztériumhoz azzal, hogy meglátása szerint a hatályos jogszabályok korlátozzák a személyszállítási piac szabad működését, és ezáltal a fogyasztók szabad választásának jogát is. Lényegében azt kéri, hogy a minisztérium tegye lehetővé a taxi alternatíváját nyújtó szolgáltatások elterjedését Spanyolországban. A CNMC-nek az a feladata, hogy megvédje azokat az előnyöket, amelyeket a verseny jelent a fogyasztók számára - nyilatkozta José María Marín Quemada, a szervezet elnöke.


A taxisok szerint viszont a CNMC veszélybe sodorja a megélhetésüket, ráadásul ki akarja szolgáltatni a személyszállítást a multinacionális cégeknek. A dél-európai országban több mint 70 ezer taxis dolgozik.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Candi #1
    Én azt nem értem, miért kell hogy mindig szerves tartozéka legyen egy tüntetésnek legalább egy gumi vagy kuka meggyújtása. Anélkül nem megy?
    Egyébként pedig hogy a cikkhez is hozzászóljak, a taxisok menjenek el uberezni, ha azzal jobban lehet keresni. Oké hogy védik a mundért, de széllel szemben nem érdemes pisálni.