MTI

Kamerát szerelt munkahelye női mosdójába egy zalaegerszegi férfi

Tiltott adatszerzés bűntette miatt emeltek vádat egy zalaegerszegi férfi ellen, aki munkahelye női mosdójában szerelt fel kamerát - közölte a Zala Megyei Főügyészség.

A férfi a kamerát eredetileg azért vette, mert úgy érezte, egyes kollégái ártani akarnak neki, ezért elhatározta, hogy kideríti, kik állnak a lejáratása mögött. A 40 éves zalaegerszegi férfi gépkocsivezetőként dolgozott egy helybeli cégnél. A fokozott munkahelyi stressz miatt 2013-tól szorongásos, depressziós tünetekkel kezelték, idén év elején már több munkahelyi konfliktusa is volt. Interneten rendelt egy pendrive alakú, 16 GB-os memóriakártyát tartalmazó, mozgásérzékelős kamerát, hogy azt elrejtve felvételeket tudjon készíteni. A kamerát március végén be is vitte a munkahelyére, de meggondolta magát, és inkább a női mosdóban szerelte fel a kisméretű megfigyelőeszközt.

Az elképzelése az volt, hogy a kolléganőit intim helyzetekben rögzítő felvételeket "stresszoldásra" használja majd fel. Az eszközt a lámpa mellé szerelte fel, és sikerült is azzal három kolléganőjéről felvételeket készítenie. A negyedik nő azonban észrevette a kamerát, leszerelte és átadta munkahelyi vezetőjének. A cég vezetése az eset után azonnali hatállyal megszüntette a férfi munkaviszonyát.

A Zalaegerszegi Járási Ügyészség tiltott adatszerzés bűntette miatt emelt vádat. A szakértői vélemény szerint a férfit pszichés állapota csak enyhe fokban korlátozta abban, hogy felismerje cselekménye következményeit - derül ki a zalai főügyészségi közleményből.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Skylake #2
    Kefírem!

    https://www.youtube.com/watch?v=ffuWfq4bue8
  • IMYke2.0.0.0 #1
    Höhöhö...