Gyurkity Péter

Android 6.0-val jön a HTC A9

A gyártó készül a telefon bemutatására, ám már szinte minden részletet ismerünk.

Szeptember második felében írtunk arról, hogy A9 néven a HTC egy újabb okostelefont dobna piacra, az akkor megjelent hardveres részletekből pedig egyértelműnek tűnt, hogy a készülék a középkategóriában mutatkozna be. A napokban már szinte minden részlet megjelent az interneten.

Egyszerre több forrás is megosztotta legújabb értesülését a telefonnal kapcsolatban, így a specifikáció mellett néhány képet is szemügyre vehetünk, mi több, az Orange France figyelmetlenségének köszönhetően a hivatalos felvételek is napvilágot láttak. Mindezek alapján leszögezhetjük, hogy az A9 egy 5 hüvelykes, 1080p felbontást támogató kijelzővel jelenik meg, amelyet a Snapdragon 615 chip, 2 helyett 3 GB RAM, egy 16 vagy 32 GB-os belső tároló, valamint egy 13 megapixeles hátoldali és egy 4 megapixeles előlapi (UltraPixel) kamera egészít ki.

Nem sokkal később egy GFXBench eredmény is felbukkant a világhálón, ebből pedig világosan kiderül, hogy valóban egy középkategóriás megoldásról van szó, vagyis csalódniuk kell azoknak, akik a korábbi pletykák ellenére mégis egy csúcskategóriás készülék megjelenésében reménykedtek. Előfordulhat azonban, hogy a belső tároló mellett a memória tekintetében is két változat lesz elérhető, vagyis itt mind a 2, mind pedig a 3 GB RAM-ról szóló hír beigazolódhat - ezzel még várnunk kell.

Szintén a francia Orange jóvoltából bukkant fel a hivatalos ár, amely eszerint 690 dollárnak felel meg, ami kissé soknak tűnik.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!