MTI

El kell fogadni az Ubert London polgármestere szerint

London polgármestere szerint kár hadakozni az Uberrel és más hasonló új technológiai szolgáltatásokkal, mivel a változást úgysem lehet megállítani - írja a Bloomberg.

"A változás elkerülhetetlen, a legjobb amit az ember tehet, hogy megtanul élni vele" - üzente Boris Johnson London polgármestere csütörtökön a tokiói brit nagykövetségen rendezett startup-támogató rendezvényen azoknak a városoknak, amelyek még makacsul ellenállnak az Uber és hasonló fuvarmegosztó szolgáltatásoknak. "Ha már egyszer kijött a fogkrém a tubusból, akkor kész, ennyi volt" - fogalmazott.

Az Uber és más hasonló, okostelefon-alkalmazáson alapuló fuvarmegosztó szolgáltatások számos országban a felügyeleti szervek és a megélhetésüket féltő taxisok merev ellenállásába ütköztek. Indonéziában például Uber-sofőrök autóit kobozták el, Amszterdamban házkutatást tartottak az Uber helyiségeiben, Franciaországban, Németországban és Belgiumban pedig betiltották az Uber egyes szolgáltatásait.

"Annak teljes tudatában engedélyeztük az Uber működését, hogy nagyon meg fogja keseríteni a hagyományos taxi ipar életét" - mondta Johnson. "Gondoskodnunk kell azonban arról, hogy egyenlő feltételekkel versenyezzenek egymással" - tette hozzá, utalva a londoni közlekedési felügyelet által az Uber működésének szabályozására tett javaslatra.

Londonban a javaslat szerint az Uber sofőrjeinek angol nyelvismereti és helyismereti vizsgát kellene tenniük, szigorúbb biztosítási követelményeket kellene teljesíteniük, és a vállalható fuvarszám is korlátozás alá esne. Az Uber tájékoztatása szerint a követelmények között a kötelező ötperces várakozás is szerepel még abban az esetben is, ha az autó közvetlenül a megrendelő közelében tartózkodik. Az Uber ügyfélalkalmazása ezért nem is mutathatná a hívó félhez legközelebb található autókat.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!