MTI

Pisztollyal tüzelő drón miatt aggódnak az amerikai hatóságok

Vizsgálatot indított az amerikai repülésügyi hatóság (FAA) annak megállapítására, hogy törvényt sértett-e az a tizenéves connecticuti fiú, aki egy pisztollyal tüzelő, távirányított kvadkoptert szerkesztett és arról felvételt töltött fel a YouTube közösségi videomegosztóra.

A 18 éves Austin Haughwout, a Közép-connecticuti Állami Egyetem másodéves gépészhallgatója által július 10-én megosztott, Repülő pisztoly című, 14 másodperces videót csaknem 2 millióan látták, és a sajtó is felkapta a "drónt". A felvételen négy alkalommal sül el a lebegő szerkezetre erősített, távirányított, félautomata fegyver egy erdős területen. Az FAA a bűnüldöző szervekkel összefogva vizsgálja, hogy a pilóta nélküli szerkezet megsértette-e a repülésügyi hatóság előírásait vagy a büntetőtörvényeket.


A fiú apja, Brett Haughwout a Newsweeknek nyilatkozva tagadta, hogy a videón látható repülő szerkezet programozható drón lenne, és az mondta, hogy pusztán egy távirányítású eszközről van szó. Felhívta a figyelmet arra, hogy az interneten korábban is számos alkalommal jelentek már meg fegyverrel, sőt automata fegyverrel tüzelő kvadkopterekről készült magánfelvételek. Haughwout szerint az FAA még nem lépett kapcsolatba a családjával. Egy másik szövetségi hatóság, az Egyesült Államok Alkohol-, Dohány-, Lőfegyver- és Robbanóanyag-ügyi Irodája (ATF) szerint a szerkezettel nem sértették meg a lőfegyverekre vonatkozó, érvényben lévő jogszabályokat.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Amergin #3
    Csak nehogy tenoristák kezébe kerüljön!!!
  • duke #2
    Jol nez ki, ahogy loves energiaja hatraloki a dront. Kivancsi leszek mikor fognak eloszor terroristak ilyet hasznalni.
  • SupraMKIII #1
    Hát, ez csak idő kérdése volt...

    A helyzet az, hogy 4-5 ezer forint egy távirányítható copter vezérlő az ebayről, 6 ezer a 2km-es telemetria (adó+vevő, akár androidhoz is kapcsolható), és 1-2 ezer forint egy olyan relé, amivel akár bombát is el lehet indítani.

    Azt mondjuk nem értem, mivel jobb egy távirányítható (akár kamerás drón) egy programozható eszköztől - gondolom ez valami helyi szabályozás miatt fontos.

    Előbb-utóbb a drónokat szabályozni kell majd - csak jó lenne, ha ezek a törvények nem egy ilyen (vagy durvább) esemény által kiváltott hisztéria hatására születne meg.