MTI

Épül az első, teljesen robotokkal termelő gyár Kínában

Kizárólag robotokkal termelő gyár épül Dél-Kínában a munkaerőhiány enyhítésére és a költségek csökkentésére - számolt be róla a kínai sajtó.

A kelet-ázsiai országban úttörőnek számító létesítmény tulajdonosa a precíziós elektromos alkatrészeket gyártó sencseni Everwin Precision Technology, mely Kína-szerte több mint ötezer embert alkalmaz. A vállalat bejelentése szerint az új, tungkuangi gyárában kezdetben ezer robotot alkalmaznának a gyártósorok mentén, évente mintegy kétmilliárd jüanos (88 milliárd forint) gyártókapacitással. Mindössze karbantartásukat, a robotok felügyeletét és a cég adminisztrációját végző alkalmazottak lennének emberek, összesen mintegy kétszázan, tizedére csökkentve a hagyományos körülmények között szükséges mintegy kétezres munkaerő-állományt - kalkulálta a cég.


Az Everwin kínai sajtóban nyilatkozó képviselője szerint nem csupán a költségek csökkenek majd a robotok alkalmazása nyomán, de a termelés hatékonysága és biztonsága is fokozódik. Az Everwin ugyan az első, ám közel sem az egyetlen kínai cég, mely teljesen robotmunkára kíván váltani. Tavaly ősz óta a tungkuani gazdasági és információs technológiai iroda szerint a városban több mint félezer vállalat összesen 4,2 milliárd jüant (185 milliárd forint) fektetett robotok alkalmazásába.

A robotok alkalmazása a következő évek meghatározó trendje Kínában - fogalmazott februári jelentésében az IFR nemzetközi robotikai szövetség. A szervezet adatai szerint jelenleg minden tízezer munkásra harminc robot jut most az országban, miközben Japánban 323, Németországban 282. A "teljes állású" robotok száma két éven belül megduplázódhat, így 2017-re Kínában alkalmazhatják a legtöbb robotot a világon.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • kvp #3
    "Mindenképp szükséges egy olyan mechanizmus ami alacsony termelékenységű fogyasztókkal szívatja fel a termelést egyébként a megbomló egyensúly miatt leáll az egész gazdasági körforgás."

    Miert is kellene mindenaron fenntartani a mostani korforgast? Ha robotok termelnek, akkor boven eleg ha a tulajdonosok es a robotokat uzemelteto mernokok (az ugynevezett kozeposztaly) van benne a korforgasban. A robotokbol is eleg kevesebb ha csak szukebb retegnek kell termelniuk. Igy a gazdagok megtarthatjak vagy novelhetik az eletszinvonalukat, a kozeposztaly megtarthatja amilyen szinvonalon eddig elt, mindezt kevesebb eroforras felhasznalasaval. Egy ilyen megoldas eseten az egyetlen gond az alacsony kepzettsegu munkanelkuliek dolgoztatasa, ingyenes ellatasa, leverese vagy megsemmisitese attol fuggoen hogy melyik eri meg jobban. Az elso megoldas kamu munkahelyeket teremt, hogy lefogaljak oket. A masodik ingyenes ellatast biztosit, de ez konnyen vezethet tulnepesedeshez, az esetleges elegedetlenkod leverese vagy megsemmisitese pedig egyelore tarsadalmi akadalyokba utkozik. Legalabbis amig a hadseregeket es rendorsegeket nem tudjak lecserelni robotokra.

    Kozepkori peldaval elve, ha foldesurkent van egy X meretu foldem, amin megteremhet Y mennyisegu elelem, akkor ha kezimunkaval ehhez A mennyisegu szolga kell, akkor Y-(A*elelmiszerfogyasztas) marad nekem mint jovedelem. Ha 'modern' ekes, igavonoallatos technikaval mar csak B mennyisegu szolgal kell, ahol B < A, akkor a letszamkulonbozet altal elfogyasztott elelemmel marad tobb a foldesuri kamraban ha fejlesztem a termelest. Ezert jobban megeri modernebb technikaval es kevesebb emberrel dolgozni, mert a robot nem ker enni, tehat tobb termek marad nekem, vagy azonos eletszinvonalhoz kevesebb foldet kell hasznalnom, ami az eroforrasok jobb beosztasat teszi lehetove. Az egyetlen gond itt is a szuksegtelenne valo munkaerotol valo megszabadulas problemaja, mert a tiszta kapitalizmusban nincs helye a segelyezesnek vagy a humanus viselkedesnek.

    Szoval a robotok altal kivaltott munkaero tulkinalati problemara szulethet szocialista, kommunista vagy tisztan kapitalista valasz is. Az utobbi eseten a szuksegtelen emberek sorsa kb. az lehet mint ami anno a motorizacio miatt szuksegtelenne valo lovakkal tortent. Mivel a mostani vilagrend a nemzetkozi kapitalizmus es a szocialdemokracia egyfajta kevereke, ezert a jovoben a fentiek kozzul barmelyik iranyba elmehet a vilag.
  • defiant9 #2
    Az a baj ezzel hogy egy ember munkáshoz viszonyítva a robot sokkal többet fog termelni mint amit fogyaszt. A gazdag tulajdonosok pedig inkább felhalmoznak, akárhogy is pazarolnak akkor is korlátos a fogyasztási képességük. Mindenképp szükséges egy olyan mechanizmus ami alacsony termelékenységű fogyasztókkal szívatja fel a termelést egyébként a megbomló egyensúly miatt leáll az egész gazdasági körforgás. A globalizát világban viszont egy ilyen szabályozást bevezetni az mission impossible kategória. Ennek az lehet a feloldása hogy 1-1 gazdasági régió elkezd ismét VÁM határokat felhúzni azon térségek irányába ahol nincsenek meg a termelés-fogyasztást kiegyensúlyozó mechanizmusok. A saját robot farmjaik termelését meg a láblógatós polgárakkhoz csatornázza be, akik ezért a szavazatukat adják (hiába dúsgazdag vki. szavazata akkor is csak egy van)
  • Ragnaar #1
    Nah mehetnek az amerikaiak meg a németek robotokat törölgetni kínába...