SG.hu

Felgyorsítja a szélessávú internet fejlesztését a Magyar Telekom

A 4G hálózat dinamikus bővítése mellett a Telekom fejlesztéseinek eredményeként 440 000 háztartás számára válik elérhetővé a nagysebességű szélessávú internet 2015 végéig, amit a vállalat több milliárd forintos beruházással segít elő. A fejlesztés során összesen 2500 km optikai kábelt épít ki országszerte.

A cég közleménye szerint a most indult fejlesztések eredményeként a Telekom nagysebességű vezetékes internet lefedettsége a jelenlegi 1,8 millió háztartásról több mint 2,2 millió háztartásra nő 2015 folyamán. A szélessávú internethálózat kiépítésére a Telekom a lehető legoptimálisabb modellt igyekezett kialakítani figyelembe véve a kevésbé lakott, csekélyebb népességű régiók helyi adottságait.

Christopher Mattheisen, a Magyar Telekom vezérigazgatója hangsúlyozta: „Elkötelezettek vagyunk amellett, hogy egy korszerű, az európai szélessávú hálózatába bekapcsolódó infrastruktúrát építsünk ki Magyarországon is. Célunk, hogy minden magyar háztartásba eljusson a nagysebességű szélessávú internet. A teljes körű "all-IP" megoldással kiválthatjuk az elavult technológiákat, ezáltal sokkal költséghatékonyabbá tehetjük a hálózatüzemeltetést, valamint jobb minőséget és ügyfélélményt nyújthatunk. A mobil fejlesztések területén pedig folytatjuk a 4G-s hálózat bővítését, ami már most 80%-os kültéri lakossági lefedéssel áll az ügyfelek rendelkezésére.”

A fejlesztés a Telekom céljai szerint növeli a vidéki régiók szélessávú szolgáltatásokkal való ellátottságát, ezáltal csökkenti a különbséget a városi és vidéki területeken elérhető internetszolgáltatások színvonala között. Az újonnan bekötött háztartások is élhetnek majd a szélessávú internet kínálta előnyökkel, ezáltal javulhat az adott településen élők életminősége és a vállalkozások versenyképessége is. A fejlesztéseknek köszönhetően megnyílik az út ahhoz, hogy országszerte digitális városok, települések sora jöjjön létre, és a legújabb infokommunikációs megoldásokra alapozva még magasabb minőségű szolgáltatások váljanak számukra elérhetővé, valamint, a közösségi életet támogató környezet alakuljon ki. A Telekom szisztematikusan haladva építkezik, tervei szerint a helyi lakosok teljes körű tájékoztatást kapnak majd a vezetékes hálózat kiépítése miatt zajló munkálatokról minden érintett településen.

A fejlesztések kapcsán a Telekom olyan partnerre is támaszkodik, mint a kínai multinacionális vállalat, a Huawei Technologies. A két cég együttműködése nem teljesen újkeletű, hiszen az IPTV technológiai megoldások és az optikai hálózat korábbi fejlesztéseiben is együttműködtek az utóbbi években.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • btz #6
    Az enyémet inkább visszafejlesztette mégis. 73 megabites vonalból lett 35 megabitet maximálisan nyújtó vonal, ha belehúznak akár 1 megabitre is csökkenhet 2018-ra
  • Zombee #5
    Azért ott is van még hova fejlődni. Tudok olyan jókora fekete lyukakról, ahol nemhogy LTE vagy 3G, de semmi sincs, a térerő piktogram is eltűnik az állapotsorból. De megyeszékhely kertvárosi részében is találtam olyat, ahol 2mbit/s volt a legnagyobb sebesség, sőt, egyszer még GPRS-t is sikerült találni bekapcsolt 3G mellett. :)
  • shaba23 #4
    Mindegyik, kivéve ahol épp laksz/lakom, legalábbis ez eddig így működött. Vagy ha a településre be is húzzák, csak a szemközti utcába, vagy csak a sarokig :)
  • T2k #3
    A magyar telefos elmehet a jó büdös picsába!
    Szaré-hugyé megszerezték az ország nagyrészének kommunikációs infrastruktúráját, majd évtizedeken keresztül NULLA fejlesztéssel (lsd. előfizetői hurok) csak és kizárólag az őslakosok kiszipolyozásával foglalkoztak.

    "A szélessávú internethálózat kiépítésére a Telekom a lehető legoptimálisabb modellt igyekezett kialakítani"

    Ezt akkor lefordítom magyarra: különböző támogatásokból és kedvezményekből építek nektek valami parasztvakító hálózatot kis köcsög benszülöttek, de csak és kizárólag azért, hogy még jobban a rabszolgáim lehessetek!

    "A teljes körű "all-IP" megoldással kiválthatjuk az elavult technológiákat, ezáltal sokkal költséghatékonyabbá tehetjük a hálózatüzemeltetést,"

    Ja persze, így 25 évnyi semmittevéssel egybekötött kirablás után még hatékonyabban szeretnének rabolni a tetvek.
  • grebber #2
    Vicces ,hogy mobil szinten fejlődünk mint az atom de az optika net még mindig nem alap :(
    Főleg ezekkel a nyomorék területi felosztásokkal a sírba tudnak vinni.
  • Cefet #1
    Van valakinek információja arról, hogy mely települések érintettek?