MTI

A svéd kulturális örökség digitális átállásán dolgoznak

Svéd múzeumok digitális eszközök segítségével szeretnék elérhetőbbé tenni az ország kulturális örökségét mind a regionális, mind az országos, mind a globális közönség számára - írja a brit Telegraph.

Az egyéves Digital Identity kezdeményezéssel az intézmények "a kulturális örökség számára új digitális narratívákat" dolgoznak ki. A programban a svéd kulturális örökség különböző aspektusait bemutató intézmények, így a Történeti Múzeum, a Stockholmi Városi Múzeum, a Műszaki Múzeum, valamint a Természetrajzi Múzeum vesznek részt. A múzeumok a digitális téren belüli legújabb trendeket is fel akarják térképezni, ezért foglalkoznak a közösségi médiával, a háromdimenziós nyomtatással, a nyílt adatközléssel, valamint a digitalizációval is. Mindezt annak jegyében, hogy a gyűjteményeikhez való hozzáférést megkönnyítsék.

Az egyévesre tervezett fejlesztési program négy fázisban zajlik majd: elsőként készségfejlesztésre és a kutatásra, később történetmesélő kampányokra, harmadszor valós és virtuális események szervezésére, végül pedig a fenntarthatóság kialakítására összpontosítanak.

"A tudomány és a technológia múzeumaként felismertük a digitális és közösségi eszközök felhasználásának fontosságát. Olyan új módokon kell bemutatnunk a történetünket és gyűjteményeinket, amelyek képesek a digitális korszakban született generációk megszólítására" - magyarázta Sofia Seifarth, a stockholmi Műszaki Múzeum munkatársa, a program egyik résztvevője.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Sir Cryalot #2
    -ezt a buzzword bingot mire fogják majd átállítani ugyan?
  • Sir Cryalot #1
    -jó öreg blame culture :D