MTI

Ingyenes e-könyveket olvashatnak a pekingi metró utasai

Ingyenes e-könyveket érhetnek el a pekingi metró utasai okostelefonjaikkal és táblagépeikkel - írja a BBC.

A kínai főváros 4-es metróvonalán olyan vonalkódot helyeztek el, amelyet az utasok okostelefonjaikkal vagy táblagépeikkel leolvasva egy ingyenesen használható elektronikus könyvtár anyagaihoz juthatnak el. A kezdeményezés keretében egyszerre 10 könyvből lehet választani, az elolvasható könyvek várhatóan pár havonta cserélődni fognak. Az első, már elérhető könyvek a kínai történelemről szólnak.


"Azt hiszem, hogy egy igen hatásos és kényelmes eszközt találtunk a hagyományos kínai kultúra népszerűsítésére" - szögezte le a pekingi önkormányzat, amely a nemzeti könyvtárral együtt támogatja a kezdeményezést. A könyvtár épülete egyébként szintén a négyes metróvonal mentén fekszik, külön megálló tartozik hozzá. Miközben tisztségviselők remélik, hogy a lehetőség bátorítani fogja a kínaiakat az olvasásra, a kínai köztévé által meginterjúvolt utasok tetszését elnyerte a kezdeményezés.

"Megértheted a hagyományos kínai kultúrát - kiváló dolog" - nyilatkozta az egyik utas, míg egy másik szerint remek időtöltést jelent könyvet olvasni a gyakran hosszan tartó metrózás ideje alatt.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!