MTI

Lehallgatás akadályozott meg egy washingtoni terrorakciót

A külföldi hírszerzési felügyeletre vonatkozó törvénynek (FISA) köszönhető, hogy sikerült megakadályozni az amerikai kongresszus ellen tervezett terrortámadást - jelentette ki a Pennsylvania állambeli Hersheyben John Boehner, az amerikai képviselőház elnöke.

Az 1978-ban elfogadott, sokat vitatott FISA rendelkezik arról, hogy a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) hírszerzési ügyekben házkutatási parancsot és a gyanúsított kommunikációjának megfigyelésére szóló engedélyt kapjon az erre a célra létrehozott titkos felügyelő bíróságtól (FISC). Boehner azért hozta szóba a törvényt, mert annak hatályát a törvényhozásnak hamarosan újból meg kell hosszabbítania. Az FBI közölte, hogy letartóztatta a Raheel Mahrus Ubaydah álnevet is használó Christopher Lee Cornellt, aki arra készült, hogy csőbombákat robbantson a kongresszus épületében, és azt követően halomra lője az onnan menekülő embereket. Cornellre az FBI egyik informátora hívta fel a figyelmet, miután 2014 őszén a Twitteren kommunikálni kezdett a terrortámadásra készülő ohiói fiatalemberrel.

Boehner anélkül, hogy részletekbe bocsátkozott volna, kijelentette, hogy a FISA és az amerikai hatóságoknak a közvetlen fenyegetést jelentő személyekre való adatgyűjtési képessége nélkül a gyilkos tervre nem derült volna fény. Az Egyesült Államok Nemzeti Kutatási Tanácsa egyébként csütörtökön jelentést tett közzé, amely szerint a metaadat-gyűjtést egyetlen létező eljárás sem tudja teljes egészében kiváltani, ugyanakkor ki lehet fejleszteni jobb módszereket is az adatgyűjtés célzottabbá tételére és az információk oly módon történő felhasználásra, hogy az csillapítaná a magánszféra sérthetetlenségét védelmezők aggályait.

A nemzeti hírszerzés igazgatója (DNI) hivatalának támogatásával elvégzett kutatást azt követően indították útjára, hogy Barack Obama elnök tavaly arra szólított fel, hogy próbáljanak meg szoftveralapú alternatívákat találni a Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) titkos adatgyűjtési programjára. Az NSA vitatott tevékenységére a 2013-ban Moszkvába szökött informatikus, Edward Snowden hívta fel a világ közvéleményének figyelmét. "Nincsenek műszaki alternatívák, amelyek képesek ugyanazokat a feladatokat ellátni, mint a tömeges adatgyűjtés" - állt a jelentésben.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!