MTI

Bírságot kapott a Fuso

A Fuso Ecosystem Nyrt.-t 10 millió forintra bírságolta a Magyar Nemzeti Bank (MNB), mert a hivatalosan kijelölt információtárolási rendszerben megalapozatlan, félrevezető információkat hozott nyilvánosságra, és ezzel tiltott módon befolyásolta a piacot - közölte a jegybank.

Az MNB megállapítása szerint a Teve Tévé Kft megvásárlásáról, illetve ezzel összefüggésben történt zártkörű tőkeemelésről adott tájékoztatásában a Fuso hamis szakértői értékbecslésre hivatkozott, amely a Teve Tévé értékét 182,5 millió forintban határozta meg. A jegybank megállapította: "szakértői vélemény" készítője bizonyítható módon nem valós, a keltezése pedig nagy valószínűséggel nem felel meg a valóságnak. Mivel a piacfelügyeleti eljárás során beszerzett bizonyítékok alapján az ügyben több bűncselekmény elkövetésének gyanúja is felmerült, az MNB büntetőeljárást kezdeményezett a Budapesti Rendőr-főkapitányságnál.

A Budapesti Értéktőzsde T kategóriájában jegyzett, információtechnológiai vállalat relevancia és fogyasztási szokások alapján kínál tartalmat a fogyasztóknak (ingyenes és fizetős megoldásban), emellett célzott, interaktív reklámozási lehetőségeket nyújt a reklámozóknak. A piacfelügyeleti eljárás megállapításai között szerepelt az is, hogy a kifogásolt rendkívüli tájékoztatás szerint a Teve Tévé Kft. tulajdonosai a társaságot apportként a Fuso Nyrt. rendelkezésére bocsátották és ennek fejében szerezték meg a Fuso Nyrt. zárt körben forgalomba hozott törzsrészvényeit.

Figyelemmel arra, hogy az MNB rendelkezésére álló bizonyítékok szerint az apport értékét felülvizsgáló független könyvvizsgáló az apport értékének vizsgálatakor kizárólag a hamis "szakértői véleményt" vette alapul, az MNB megállapította, hogy a hamis "szakértői véleményre" hangsúlyosan hivatkozó független könyvvizsgáló jelentés és így a Fuso Nyrt. által közzétett szabályozott információ megalapozatlan, félrevezető - áll a közleményben.

A rendelkezésére álló bizonyítékok összességének elemzése alapján az MNB azt is feltárta, hogy a Fuso Nyrt. képviseletében eljáró igazgatósági tagnak tudatában kellett lennie a "szakértői vélemény" hamis voltának, így az MNB a megalapozatlan, félrevezető információ nyilvánosságra hozatalának szándékosságát is megállapította.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!