SG.hu

A debreceni a világ 308. leggyorsabb szuperszámítógépe

Több, mint tíz éve nem volt ilyen. 100-nál is több helyet lépett előre Magyarország a nemzetközi ranglistán.

Az új debreceni szupergép német szakemberek által készített Top500-as ranglistán novemberben a 308. helyre került. Ilyen kiváló eredményt a hazai rendszerek több, mint 10 éve nem értek el. A debreceni fejlesztés része a Szuperszámítástechnika (HPC) a felsőoktatásban projektnek. A beruházást a Magyar Állam és az Európai Unió közel 2 milliárd forinttal támogatja.

Debrecen mellett a másik fókuszpont Budapest. Itt már össze is szerelték az új szupergépet. Hamarosan a debreceni is készen áll a használatra. Az új gép a Leó névre hallgat. A projektgazda Nemzeti Információs Infrastruktúra Fejlesztési Intézet bízik benne, hogy az új gép – névadójához, a magyar származású fizikus géniuszhoz, Szilárd Leó eredményeihez hasonló- sikereket hoz majd a magyar kutatók munkájában.

A felsőoktatásban eltöltött évek egyik különleges szakasza az úgynevezett kutatási időszak. Biológus, orvos, mérnők, fizikus hallgatók ezrei számára hosszú hetek, hónapok, vagy akár évek programja a felsőoktatásban szerzett ismeretek egy adott ágazatban, szakterületen való kamatoztatása. Az ő tudományos előmenetelüket segíti a szuperszámítástechnika, amelynek az egyik legnagyobb előnye, hogy sokkal gazdaságosabbá, és gyorsabbá teheti a tervezési, vagy éppen a tesztelési-mérési szakaszokat.


A technológia adta lehetőségek alkalmazhatók például az orvostudományban, a fizika vagy éppen a meteorológia előrejelzések területén is. Magyarországon 2001-ben szerezték be az első szupergépet. Az ágazat és a technológia dinamikus fejlődése miatt azonban ez a technika újabb és újabb beruházásokat igényel ahhoz, hogy hazánk őrizni tudja versenyképességét. Jelenleg több egyetemi centrumban - ld. Pécs, Szeged és Debrecen - már megtalálhatók ezek a szupergépek.

Az idei évben zajló, Szuperszámítástechnika a felsőoktatásban elnevezésű projektnek köszönhetően megnégyszereződik a hazai szuperszámítástechnikai kapacitás. Ebben a kiváló eredményben nagy szerepe van az új debreceni szupergépnek, amely nemrégiben a nemzetközi Top500-as listán a 308. helyet szerezte meg. Ilyen kiváló helyen több, mint 10 éve nem volt magyar szupergép.

A cívis városban elhelyezésre kerülő gép nevét 700 javaslat közül választotta ki a projektért felelős Nemzeti Információs Infrastruktúra Fejlesztési Intézet. Leót két gondviselője – a NIIFI és a Debreceni Egyetem képviselője - és a győztes névadó-keresztszülő jelenlétében ünnepelték az új szuperszámítástechnikai létesítményben. Gondviselői remélik: az új gép – névadójához, a magyar származású fizikus géniuszhoz, Szilárd Leó eredményeihez hasonló- sikereket hoz majd a magyar kutatók munkájában.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!