Gyurkity Péter

Biztonságos szoftverboltot nyit a Blackphone

A biztonságot előtérbe helyező okostelefon fejlesztője saját szoftverbolttal bővítené kínálatát.

Még januárban számoltunk be arról, hogy egy új induló a lehallgatások ellen segítséget nyújtó okostelefon piacra dobását tervezi, garantálva a biztonságos kapcsolattartást és adatkezelést. Ezt mind a hardveres, mind pedig a szoftveres komponensekkel erősítenék, kizárólag olyan opciókat téve elérhetővé, amelyek védelme eléri a kívánt szintet.

A cég most egy saját szoftverbolt közeli elindítását jelentette be, amely elengedhetetlen a telefon sikeréhez, hiszen kompatibilis alkalmazások nélkül egyetlen fejlesztés sem veheti fel a versenyt a riválisokkal. Ilyen szoftveres alkalmazásokból persze nincs hiány, hiszen az Android platform alatt appok milliói elérhetők, ám az elsődleges szempont itt is a biztonság garantálása, vagyis a fejlesztők szeretnék maguk kiválogatni azon fejlesztéseket, amelyek megütik a kívánt szintet, minden szempontból megfelelve a szigorú követelményeknek.

Az még egyelőre nem teljesen világos, hogy pontosan milyen megoldásokat tennének elérhetővé a szoftverbolt kínálatában. Előfordulhat, hogy kizárólag a biztonságra fókuszáló külső fejlesztések jelennének meg itt, de nem zárható ki, hogy akár játékok és egyéb szoftverek is felbukkannak a portálon, természetesen csak abban az esetben, ha az említett szempontokból nem kifogásolhatók. A fizetős és ingyenes megoldások megoszlása is kérdéses, ez nyilván csak akkor derül majd ki, ha a szoftverbolt megnyitja kapuit.

Erre a tervek szerint januárban, tehát egy hónapon belül sor kerül, kíváncsian várjuk, hogy mennyiben lesz igény rá a felhasználók részéről.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!