SG.hu·

Adóparadicsom az IT-cégeknek Luxemburg

Adóparadicsom az IT-cégeknek Luxemburg
Az európai uniós tagországban IT- és filmes konszern is kapott adókedvezményeket.

Egyre jobban dagad a luxemburgi adóbotrány. Mint kiderült a Skype és a Disney, valamint a Le Soir információi alapján a Telecom Italia is rendkívül kedvező feltételek mellett fizethetett adót Luxemburgban. Mindezt egy informátor szivárogtatta ki számos újságnak, a megtakarított összeg több millió euró lehet.

A dokumentumokat elsőként az Oknyomozó Újságírók Nemzetközi Konzorciuma (ICIJ) kapta meg novemberben, ezek 35 cégre vonatkozó úgynevezett Advance Tax Agreement részleteit tartalmazzák. A kedvező feltételeknek köszönhetően a társaságok 1 százalékosnál is kisebb kulccsal adóztak. A Skype 2005 óta akár 95 százalékos adókedvezményeket kapott a licencbevételei után, míg a Disney egy helyi bankot alapított, aminek a nyeresége után kevesebb, mint 1 százalék adót fizetett. A Telecom Italia 2003 és 2011 között kötött ilyen jellegű egyezségeket a luxemburgi hatóságokkal. A helyi törvények alapján mindegyik gyakorlat teljesen legális volt.

A botrány miatt még inkább a támadások kereszttüzébe került Jean-Claude Juncker korábbi luxemburgi miniszterelnök, aki november eleje óta az Európai Bizottság elnöke. A politikus az újabb anyagok felbukkanása és azok fogadtatása miatt rendkívül csalódott volt, de közölte, hogy az ő hitelessége nem sérült és esze ágában sincs lemondani. Azt a kérdést tette fel, hogy vajon lemondott-e valaha is az európai kormány egyik tagja amiatt, mert Európa valamely segítségnyújtást elfogadhatatlannak minősített.

2012-ben ismertté vált, hogy az Amazon a luxemburgi leányvállalatai segítségével több mint kétmilliárd dolláros adófizetést takarított meg. Mindezt legális adózási kiskapuk igénybevételével érte el a cég. A gyakorlatot két eljárás keretében vizsgálja az EU is, amely többek között arra kíváncsi, hogy a luxemburgi adóhivatalnak az Amazonnal kapcsolatos korábbi döntései mennyire vannak összhangban az Európai Unió előírásaival.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© kékherceg2014. 12. 18.. 13:46||#6
Ami az illeti, én gondolkodtam rajta, sőt sokan mások is, van aki meg csak lehúz másokat. A kutatásokat nem az államnak kell végeznie, hanem olyan cégeknek, akik rendelkeznek ehhez tőkével, pont az a lényeg, hogy az államnak kisebb legyen a szerepe. Egyébként az oktatás fizetős, így nem csak kiadást, hanem bevételt is jelent. És ez nem olyan nagy tétel, ahogy a honvédelem sem. Kisebb állam kell, ez a jövő.
© ostoros2014. 12. 15.. 19:50||#5
Oktatás? Alapkutatások finanszírozása? Hadsereg? Nem gondoltad te ezt át.
Ami pedig azt illeti, hogy a cégek nyereség fejében végzik el ezeket a feladatokat, semmivel nem lenne olcsóbb, mint ha az állam végzi. Ami pedig a versenyt illeti, a cégek csinálnak egy kartellt, és máris vége a versenynek.
© kékherceg2014. 12. 15.. 19:23||#4
Dehogynem. Egyrészt az állami feladatok nagy részére semmi szükség, csak puszta papírtologatás. A többi részt a cégek el tudnák végezni (szemétszállítás, közlekedés, egészségügy, stb.), sőt versenyben lennének egymással, hogy ők végezhessék el az államnak, mivel nyereségük lenne rajta. A szociális kiadásokat nyereség nélkül nyilván egy cég sem vállalja (terhességi pótlék, stb.), de a 3%-os adóból azt simán lehet fedezni, mert nem ez a nagy tétel.
© ostoros2014. 12. 15.. 14:11||#3
Butaságot beszélsz, kék herceg. Az állam feladatokat egyetlen magáncég sem fogja elvégezni.
© kékherceg2014. 12. 15.. 11:59||#2
Itt lenne az ideje eldönteni, hogy meddig kell még olyan szervezeteket óriási pénzekkel, elhalmozni, amik rohadtul veszteségesek, mert irányíthatatlanok, korruptak és bürökraták. Ezek az államok. Nem az a baj, hogy Luxemburgban ilyen alacsony az adó, hanem, hogy máshol nem.
© gombabácsi2014. 12. 14.. 18:28||#1
és a kis cégek egészséges kapitalista versenyben vesznek részt a becsületes, tisztességes, adót rendesen befizető gigacégekkel
muhahaha
+1