MTI

Szilárd Leóról nevezik el a debreceni szuperszámítógépet

Szilárd Leó világhírű magyar származású fizikus után nevezik el az új debreceni szuperszámítógépet. A Nemzeti Információs és Infrastruktúra Fejlesztési Intézet (NIIFI) november elején hirdette meg névadó kampányát, amelyre két alatt több mint 700 javaslat érkezett - közölte a szervezet.

Magyarországon jelenleg három egyetemi kutatóintézetben - Szegeden, Pécsett és Debrecenben - található szuperszámítógép. A NIIFI egy évvel ezelőtt jelentette be, hogy a Szuperszámítástechnika a felsőoktatásban elnevezésű projekt keretében a magyarországi szuperszámítógép-összkapacitást négyszeresére növelik. A magyar állam és az Európai Unió által 2 milliárd forinttal támogatott fejlesztés keretében Budapesten már összeszerelték az új szuperszámítógépet, míg a debreceni eszköz - amely a 2011 óta ott működő szuperszámítógép teljesítményét tízszeresére növeli - hamarosan elkészül.

A szupergép elnevezésére a NIIFI november elején indított kampányt, a pályázóknak olyan magyar neveket kellett beküldeniük, amelyek az informatika, a természettudomány területéhez köthetőek. A beérkezett javaslatok között több Nobel-díjas magyar kutató és a Mézga család tagjai is szerepeltek - áll a közleményben.

A NIIFI szakmai bizottsága végül Szilárd Leó után a szupergép Leó névre való elkeresztelése mellett döntött. Szilárd Leó (1898-1964) Budapesten született, később Németországban, Angliában és az Egyesült Államokban vált világhírű fizikussá. Elméleteit és eredményeit többek között Neumann János is felhasználta, szabadalmai közül nyolcat Albert Einsteinnel közösen jegyzett.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!