Gyurkity Péter

Qualcomm: jön az LTE Cat 10 támogatása

A gyártó új modemjében már megtalálható a technológia, mégpedig kisebb helyigénnyel.

A Qualcomm bemutatta legújabb fejlesztését, amely ezúttal nem egy teljes Snapdragon system-on-chip, hanem mindössze egy, az ezen fejlesztésekben is felhasznált modem, amely azonban komoly előrelépést ígér mind az elérések, mind pedig a hardveres követelmények terén. Lássuk, mit is kínálnak majd a jövőre megjelenő csúcskategóriás okostelefonokhoz!

A Gobi 9x45 névre keresztelt komponens legfőbb újdonsága, hogy immár támogatja az LTE Cat 10 hálózati elérést, aminek eredményeként másfélszeres gyorsulást tapasztalhatunk majd a Cat 6 átviteli sebességéhez képest, hiszen a felső határ – legalábbis a letöltések esetében – immár 450 Mbps-ra emelkedik. Mi több, az új chip a 20 nanométeres gyártástechnológiával készül, ez pedig lehetővé teszi a fogyasztás még lejjebb történő szorítását, valamint a helyigény minimalizálását. A cég kisebb hőleadást és 30 százalékkal kisebb méretet ígér, ez utóbbit a NYÁK-on elfoglalt terület esetében.

A támogatott technológiák listája természetesen nem ér véget a negyedik generációval, hiszen itt ugyanígy megtalálható a GSM, a DC-HSPA, a CDMA, valamint az EVDO is, kiegészítve ezeket számos frekvenciasávval, ami egy valóban globális megoldást kínál majd a telefongyártóknak. A GPS, a GLONASS, valamint a Galileo megfelelő alkalmazása a navigációt könnyíti meg, de a dual-SIM LTE, a broadcast, valamint a Voice over LTE opcióról sem kell majd lemondanunk azon, várhatóan prémium kategóriás megoldások esetében, amelyek jövőre bukkanhatnak fel a boltok polcain.

Az első példányokat most szállítják le a külső partnereknek, ezek legkorábban a jövő év elején jelenhetnek majd meg a különböző okostelefonokban.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!