SG.hu·

A Yahoo! keresőjére vált a Firefox

A Yahoo! keresõjére vált a Firefox
Jelentős változások történtek a Mozilla böngészőjének életében.

Chris Beard, a Mozilla vezérigazgatója közölte, hogy megváltoztatják az eddigi keresési partnerségekkel kapcsolatos stratégiájukat. Véget vetnek annak a gyakorlatnak, hogy világszerte csupán egyetlen keresési partnerük legyen, ehelyett előtérbe kerülnek a regionális és a rugalmas megoldások, hogy így tudjanak javítani a kínálaton és a webes innovációkon.

A szervezet bejelentette, hogy az Amerikai Egyesült Államokban a Firefox alapértelmezett keresője nem a Google, hanem a Yahoo! szolgáltatása lesz. Ugyanakkor továbbra is elérhető lesz a Google, a Bing, a DuckDuckGo, az eBay, az Amazon, a Twitter és a Wikipédia keresője is. A Yahoo!-val kötött stratégiai partnerségi megállapodás egyelőre öt esztendőre szól, a két fél viszont nem hozta nyilvánosságra a pénzügyi részleteket. Marissa Mayer, a Yahoo! vezérigazgatója kijelentette, hogy büszkék a Mozillával kialakított új partneri kapcsolatra és alig tudja kivárni, hogy láthassa, milyen innovációk születnek meg ebből az együttműködésből.


Oroszországban az alapértelmezett kereső a Yandex megoldása lesz, míg a további kiegészítők között megtalálható a Google, a DuckDuckGo, az OZON.ru, a Price.ru, a Mail.ru és a Wikipédia keresője. Kínában pedig a Baidu válik az alapértelmezett keresővé, ami mellett választható a Google, a Bing, a Youdao, a Taobao, illetve számos más helyi szolgáltatás is.

A Firefox a napokban ünnepelte a tizedik születésnapját. A nyílt forráskódú böngésző első verziója 2004. november 9-én jelent meg, ma már több mint 80 nyelven érhető el. A projekt neve eredetileg Phoenix volt, de ettől a fejlesztők márkajogi okokból megváltak, ezután jött a Firebird, majd végül a Firefox név. A Mozilla Firefoxért felelős alelnöke azt nyilatkozta, hogy nem hisz abban, hogy a web fennmarad a jelenlegi formájában.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Airbus A3802014. 12. 01.. 16:48||#6
És EUba meg meghagyják a GOOGLE-t ? vagy mi? mert a cikk azt írja amerikában lesz alapértelmezett.
© SirBubu2014. 11. 22.. 19:30||#5
makszimálisan képes helyettesíteni a bugli keresőjét

már amennyiben átérzed a "vak tyúk is talál szemet"*** mondás jelentését. ez esetben ugyanis nem lesz vele gondod.

(szerk.)*** bár itt asszem inkább kacsáról kéne beszélni, de teljesen mind1
Utoljára szerkesztette: SirBubu, 2014.11.22. 19:32:07
© BladeW2014. 11. 22.. 08:41||#4
Most próbálgatom a duckgogo-t van esetleg olyan, aki használja már hosszabb ideje? Kíváncsi lennék (naív kérdés) mennyiben helyettesíthető vele a kugli?
© lamer the true2014. 11. 21.. 21:03||#3
Szegény FF félek, hogy a feledés vár rá 😞
© Gabbbbbbbbbbbb2014. 11. 21.. 11:49||#2
Kit érdekel, Google-t ezután is be lehet majd állítani.
© izotop2014. 11. 21.. 11:14||#1
Már csak ez hiányzott ......................