SG.hu

Együtt terjeszti a mobilos fizetést az OTP Mobil és a Samsung

A Simple, az OTP Mobil alkalmazása és a Samsung közösen dolgozik az okostelefonos fizetés elterjesztésén.

Bejelentette együttműködését a Simple és a Samsung. A közös kezdeményezések között szerepel, hogy a magyar mobilfizetési megoldáson dolgozó csapat a koreai gyártó legújabb készülékére, a Magyarországon decemberben debütáló Gear S okosórára is fejleszt majd. Ezen felül bejelentették, hogy a Simple alkalmazás még idén újabb szolgáltatásokkal bővül: parkolhatunk, autópálya matricát vehetünk, taxizhatunk és a szórakozóhelyek aktuális programjaiba is beleshetünk majd a mobilunkkal. A már eddig is működő mozi funkciót használva pedig elsőként nézhetjük meg az Éhezők Viadala – A Kiválasztott I. (12E) című filmet.

A Corvin Moziban tartott közös Innovációs bemutató középpontjában a mobileszközök és alkalmazások jelene és jövője állt. Piller Gábor, a Samsung vállalati üzletágának vezetője elmondta, hogy a Samsung és a Simple együttműködésének keretében elsőként azt vizsgálják, hogyan vonható be az okosóra a mobillal történő vásárlási folyamatba. “Minden felhasználó számára hasznos funkció, ha parkolásának pillanatnyi állásáról, vagy a hívott taxi érkezéséről az okosóráján kap értesítést, amit így folyamatosan figyelemmel tud követni – adott ízelítőt az órára tervezett Simple funkciók fejlesztési irányairól Benyó Péter, az OTP Mobil ügyvezetője. Elmondta továbbá, megtisztelő, hogy a mobillal történő fizetés és vásárlás folyamatát, biztonságát és funkcióit új szintre emelő megoldások fejlesztésében a Simple csapata együtt dolgozhat a Samsunggal.

A Simple meglévő öt funkciója mellett további négy új szolgáltatás bevezetését is bejelentette Benyó Péter. A Simple alkalmazással eddig a mozi és jegyvásárlás, az éttermi és online ételrendelés és fizetés, valamint italautomatás fizetés állt rendelkezésre. Emellett decembertől parkolódíjat és autópálya matricát is vehetünk és rendelhetünk taxit, amit egyedi újdonságként az alkalmazásból ki is fizethetünk! Ezen autós szolgáltatások mellett új színfolt lesz a party szolgáltatás, amellyel aktuális szórakozóhelyek programjában böngészhetünk a mobilunkkal.

Az esemény záró bejelentése szerint a Samsung támogatásával készült világsikerű mozifilm, Az Éhezők Viadala – A kiválasztott 1. részét a Simple egy különleges premier előtti vetítésen mutatja be a Corvin Mozi összes termében egyszerre. Míg a filmet világszerte november 21-én kezdik el vetíteni a mozik, addig itthon már november 19-én megtekinthetik a Simple felhasználók. Az alkalmazásban november 3-tól kedvezményes áron lehet jegyet vásárolni a vetítésre a készlet erejéig.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!