Gyurkity Péter

Nyolc telefont is piacra dobhat a Motorola

A gyártó idén akár 8 eltérő megoldást is bemutathat, ezek egyike már fotókon is látható.

Több alkalommal beszámoltunk már a Motorola állítólagos terveiről, a még az év vége előtt várható újabb készülékekről. A most megjelent hír szerint azonban a cég 8 új megoldást is bemutathat, amelyek között lesz Nexus-telefon, valamint további Moto és DROID családtag is.

A magukat jól értesültnek beállító források ezt erősítették meg a napokban, szerintük 8 ilyen új fejlesztés bemutatkozására számíthatunk még idén, ezek nevét pedig egy portál össze is gyűjtötte, még pontosabb képet adva az idei évre vonatkozó tervekről. A felsorolásban szerepel a Shamu kódnéven emlegetett okostelefon, amely talán a legnagyobb érdeklődésre tarthat számot, hiszen ez állítólag Nexus 6 néven jelenne meg a piacon és természetesen a Google saját családját bővítené ki, nyilván a korábbi szoros kapcsolat eredményeként. Ez a készülék négymagos Snapdragon 805 chippel és Quad HD kijelzővel érkezne, amelyet 3 GB RAM, 32 GB-os belső tároló, valamint egy 12 és egy 2 megapixeles kamera egészítene ki.

A Moto X+1 szintén többször szerepelt már a híradásokban, ez pedig most immár a sajtónak szánt fotókon is felbukkant, mégpedig a területtől és a hírek korai megszellőztetésétől hamarosan távozó @evleaks jóvoltából. A képek megerősíteni látszanak a dual-flash funkciót, az opcionális fa burkolatot, de emellett a Moto E esetében megismert előlapi hangszórók és további pöttyök is látszanak – ez utóbbiak kapcsán egyesek a Fire Phone-hoz hasonló arckövető kamerák jelenlétére tippelnek, ám ezt még nem vehetjük biztosra.

A DROID okostelefonok az amerikai Verizon kínálatát bővítenék ki, ezekből rögtön három új jövevényt is megismerhetnénk, az azonban nem túl valószínű, hogy ezen készülékek Európában is felbukkannak majd.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!