Gyurkity Péter

Microsoft: ultraolcsó Nokia és Lumia 730

A cég egy butatelefonnal hódítaná meg a területtel ismerkedő tömegeket, ám a Lumia család is kibővül.

Nem sokszor láthatunk manapság a szegmenssel foglalkozó lapok hasábjain új butatelefon megjelenéséről szóló híreket, ami elsősorban annak köszönhető, hogy már szinte minden figyelem az okos utódok felé fordul. A Microsoft azonban kitart a Nokia korábbi elképzelése mellett és egy ilyen készülékkel szeretné meghódítani azokat, akik csak most ismerkednek ezzel a világgal, illetve nem engedhetik meg maguknak a drágább változatok beszerzését.

A bejelentésből kiderül, hogy egy igencsak olcsó példányról van szó, hiszen a Nokia 130 mindössze 19 eurót kóstál majd. Ezért persze nem kapunk egy kiemelkedően erős telefont, a hagyományos mobilok világába tartozó megoldás ugyanis egy mindössze 1,8 hüvelykes LCD-kijelzővel érkezik, amely 160 x 128 pixel felbontást támogat, 114 ppi pixelsűrűség mellett. A szoftveres oldalon a Series 30 teljesít szolgálatot, az akkumulátor pedig egy 1020 mAh-s példány, amely jelen esetben impresszív üzemidőt biztosíthat. A telefon kapható lesz dual-SIM változatban is, amely még tovább csökkentheti a költségeket.


A hangsúly nyilván a telefonáláson lesz, ezt azonban a zenehallgatás és a rövidebb videók lejátszása egészíti ki. A microSD-bővítés lehetősége ebben segít majd, ezen kártyák révén akár 32 GB-tal is növelhetjük a belső tárkapacitást, az internet eléréséről azonban le kell mondanunk, ez ugyanis nem szerepel a támogatott technológiák listáján. A telefon egyébként a Nokia 105 és a Nokia 220 között helyezkedik el, a Microsoft pedig úgy véli, hogy itt még mindig van terjeszkedési lehetőség, különös tekintettel arra, hogy mintegy 1 milliárd ember nem rendelkezik semmilyen készülékkel, mások pedig egyszerűen nem engedhetik meg maguknak az ilyen jellegű kiadásokat. A megjelenésre három színben, még a negyedév vége előtt sort kerítenek.

A korábban már emlegetett Lumia 730 (amely nagy valószínűséggel a selfie-képek készítésére kihegyezve érkezik majd) kapcsán most Vietnamból érkezett újabb hír, amely szerint az ár 240 dollárnak felel meg, ezért pedig egy 4,7 hüvelykes HD-kijelzőt, egy Snapdragon 400 chipet, 1 GB RAM-ot és 8 GB-os belső tárolót, valamint egy 6,7 megapixeles hátoldali és egy 5 megapixeles elülső kamerát kapnánk – a megjelenés még a hónap vége előtt esedékes.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Macropus Rufus #3
    link

    "A Facebooknál már tavaly óta arról beszélnek, hogy amíg az okostelefonok árszintje a felzárkózó országokban a többség számára nem lesz elérhető, addig igenis nagy potenciál van a hagyományos készülékekre is appokat fejleszteni. A Samsung, az Apple, a Sony vagy az LG csúcskészülékei számára a fejlődő országok fehér foltot jelentenek egyelőre: Indiában például a lakosság csupán 10%-a ha megengedheti magának az említett gyártók okostelefonjait. "

    szerintem van lehetőség még a buta telókra. Véleményem szerint akinek okos telók használójának bő 60-70%-a ki sem használja a készüléke tudását. A használatuk kimerűl az FB használatában, meg zene hallgatásban és a fotózásban. Ráadásúl még rohadt drágák is.
  • COOLancs #2
    A Nokia annak idején a 3. világot akarta elárasztani buta telefonokkal, ahelyett hogy az okos telefonokra koncentrált volna mint mindenki más. Meg is lett ennek az eredménye: csőd. Most a Microsoft megint ugyanezt a taktikát választja akkor ne lepődjenek meg ha tönkre mennek. Ezeken a telókon alig van nyereség, ráadásul a kínai konkurenciával is meg kell küzdeni.
  • Macropus Rufus #1
    Jelenleg a un. buta telefonok többen vannak mint az okos telók A fejlődő országok lakosai nem engedhetik meg maguknak, hogy drága kütyüket vegyenek. Ők viszont majd 3milliárdan vannak. Eléggé komoly piaca van még ezeknek a vasaknak.
    l