MTI

Helmut Kohl a tulajdonosa visszaemlékezései hangfelvételeinek

Helmut Kohl a jogos tulajdonosa a visszaemlékezéseit összefoglaló kötetek előmunkálataiként folytatott beszélgetésekről készült hangfelvételeknek - döntött pénteken a kölni tartományi felsőbíróság a volt német kancellár és a memoárjait összeállító úgynevezett szellemíró perében.

Heribert Schwan 630 órányi anyagot rögzített a Helmut Kohllal 2001-2002-ben folytatott beszélgetésekből, és ezek alapján eddig három vaskos - egyenként több mint ezer oldalas - kötet készült a volt kancellár életútjáról. A konzervatív politikus pályafutásának utolsó szakaszáról szóló kötet munkálatai közben Kohl - egy súlyos koponyasérülés után, 2009-ben - nézeteltérésbe került Heribert Schwannal, és felmondta az együttműködést. Az 1994 utáni korszakot feldolgozó kötet így egyelőre nem készült el.

Kohl a hangfelvételeket átadását kérte volt munkatársától, arra hivatkozva, hogy önállóan kíván határozni visszaemlékezései sorsáról. Schwan elutasította a kérést. Szerinte a felvételek egyebek mellett azért őt illetik meg, mert saját hatáskörben döntött a beszélgetések rögzítéséről, vagyis nélküle nem is létezne a történelmi jelentőségű anyag.

A vitából per lett, és az első fokon eljáró kölni tartományi bíróság után pénteken a tartományi felsőbíróság is Kohl javára döntött. Az ítélet indoklásában kiemelték, hogy a közös munkáról szóló szerződés alapján az életrajzi kötetek szerzője Helmut Kohl, és ebből következően az előkészítés során keletkezett anyagok szerzői joga is az övé. Heribert Schwan nem szerzőtársként működött közre, hanem csupán szellemíróként, akinek a háttérben kell maradnia, ezért a beszélgetések jogilag nem hasonlíthatók újságíró által készített interjúkhoz.

Schwan fontolgatja, hogy megfellebbezi a döntést a legfelsőbb bíróságnál, és a pereskedés folytatásának költségeihez támogatást kér Kohl pártjától, a Kereszténydemokrata Uniótól (CDU). Cserébe pedig felajánlja, hogy ha neki ítélik a felvételeket, akkor azokat mind átadja a CDU-hoz közel álló Konrad Adenauer Alapítvány archívumának. Helmut Kohl 1982-től 1998-ig, rekord hosszan - négy parlamenti cikluson keresztül - volt kormányfő. Hivatali idejében történt a közép- és kelet-európai rendszerváltás, Németország egyesítése és az uniós integráció számos döntő lépése, köztük az euróövezet kialakítása.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!