Gyurkity Péter

Németországban betilthatják a Moto X forgalmazását

Egy bírósági ítélet miatt kényszerülhet komoly lépésekre a Motorola.

Alig néhány nappal ezelőtt bővítette ki európai jelenlétét a hamarosan a Lenovo tulajdonába átkerülő gyártó, amely éppen Németországban tette elérhetővé saját Moto Maker weboldalát, az ottani felhasználókat is nagyban segítve a készülékek egyedivé tételében. Most egy bírósági döntés alapján komoly lépésekre kényszerülhetnek, a Moto X és Moto G okostelefonokat ugyanis betilthatják az országban.

Az elsőfokon megszületett döntés értelmében a Motorola megsértette a szintén német LPKF cég szabadalmát, amely az antenna készüléken belül történő elhelyezésével kapcsolatos. Ugyan hasonló megoldásokat bőven találunk az okostelefonok piacán, a bíróság úgy vélte, hogy jelen esetben megalapozott a vád, ezért pedig a Moto X és Moto G okostelefonok visszahívását kérték az illetékesektől, amelyet komoly kártérítés egészítene ki - ezt nyilván a Motorola lenne kénytelen megfizetni. Ez utóbbi révén, valamint a készülékek módosításával elkerülhetnék a betiltást, ám az még nem világos, hogy miként szeretnének válaszolni az ítéletre.

A határozat a másik fél számára is tartogat kockázatokat, amennyiben ugyanis az LPKF ragaszkodik a kártérítés kifizetéséhez, a későbbiekben ez visszaüthet, már amennyiben a Motorola a fellebbezés mellett dönt és másodfokon sikerül megfordítaniuk az ítéletet. Az okostelefonokra és táblákra vonatkozó szabadalmat még tavaly fogadták el Kínában, a cég pedig jelezte, hogy a továbbiakban is küzdeni fognak annak betartatása érdekében - a Motorola eddig mindössze annyit közölt, hogy megtették a szükséges lépéseket a forgalmazás fennakadásának elkerülése érdekében, ám azt nem árulták el, hogy pontosan mire is készülnek.

Érdemes megjegyezni, hogy a Motorola eladása még nem zárult le, a tulajdonosváltás véglegesítéséhez némi időre van még szükség.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!