Berta Sándor

Stílusos okosóra Franciaországból

A francia Withings cég egy olyan készüléket mutatott be, ami valódi alternatívája lehet az eddigi modelleknek.

Az okosórát francia szakemberek tervezték és Svájcban készítették el. Cedric Hutchings, a Withings vezérigazgatója közölte: minél több embert akarnak rávenni arra, hogy jobban figyeljenek az egészségükre, mindez azonban csak akkor valósulhat meg, ha az emberek szívesen hordanak egy eszközt. Ehhez pedig az kell, hogy az adott termék jól nézzen ki.

Az Activitén két mutatót helyeztek el, a nagyobbik mutatja a pontos időt, a kisebbik a mozgással vagy alvással töltött időt. Az óra háza rozsdamentes acélból készült, az érintőképernyő pedig törhetetlen zafírüveg. Hutchings kiemelte, hogy az új modell semmivel sem tud kevesebbet, mint az eddig bejelentett készülékek. Az Activité képes számolni a megtett lépéseket, a futással és úszással összefüggő mozgásokat, a megtett távolságokat és az elégetett kalóriát.

Az óra képes az egyes alvási szakaszok kiszámítására is. Ehhez figyelembe veszi az elalvás időpontját, a napszakok hosszát és az alvási szakaszokat. A beépített ébresztőóra így nagyjából a beállított időpontban kapcsol be, de figyelembe veszi a tulajdonos alvási szokásait is. Az üzemidő egy év, a készülék akkumulátor helyett hagyományos gombelemekkel működik. Jelenleg az eszköz kizárólag az Apple iOS-t futtató termékeivel köthető össze, de nyáron érkezik az Androiddal kompatibilis változata is. Az Activité ősztől kerül a boltokba, a bevezető ára 390 dollár lesz.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • nextman #5
    Szerintem meg eleg jol neznek ki.
  • BEMcorp #3
    Teljesen jó, kár hogy a dollárjelet nem ismeri a fordító...
    Az eredeti cikkben $390 van, nem pedig euró. És nem egészen mindegy.
  • M2 #2
    "Meg mi az, hogy az ébresztő figyelembe vesz dolgokat? Ha későn fekszek le, akkor csak délben ébreszt fel?"

    Nem. A mozgást figyelve kikövetkezteti az alvási fázisokat és olyankor ébreszt amikor éberebb szakaszban vagy. A természetes ez lenne, csak felrúgtuk a fix időpontban ébresztő órákkal.
  • SupraMKIII #1
    "Ehhez pedig az kell, hogy az adott termék jól nézzen ki."

    Igen, az tényleg jó ötlet. De akkor miért nem vették figyelembe? Ezek egyszerűen rondák vagy semmilyenek, lehet válogatni.
    Ellenben viszont haszontalan, értelmetlen, és vérlázítóan drága. Annyiért adják, mint egy csúcs mobilt? Ne bolonduljunk már meg...

    Meg mi az, hogy az ébresztő figyelembe vesz dolgokat? Ha későn fekszek le, akkor csak délben ébreszt fel?