SG.hu·

Komoly terhet ró a beszállítókra az iPhone 6 gyártása

Komoly terhet ró a beszállítókra az iPhone 6 gyártása
Tajvani lapértesülés alapján az új készülék miatt több tízezer új alkalmazottat kell felvenniük az Apple partnereinek.

Az Economic Daily News arról számolt be, hogy a Hon Hai Precision Industry (Foxconn) kénytelen 100 000 új dolgozót felvenni azért, hogy az iPhone 6 sorozatgyártása zökkenőmentes legyen. Az már korábban ismertté vált, hogy a cégnek az okostelefon gyártása miatt új üzemcsarnokokat is fel kellett építenie.

Hasonló a helyzet az Apple másik beszállítójánál, a Pegatron nevű vállalatnál is, amely a foglalkoztatottak számát körülbelül 33 százalékkal növelné. A Pegatron Corporation kisebb mértékben vesz részt az iPhone 6 gyártásában. A dolgozók számának növelése arra vezethető vissza, hogy az új okostelefon elkészítéséhez több munkásra lesz szükség.

Katy Huberty, a Morgan Stanley elemzője szerint a beszállítók arra számítanak, hogy az iPhone 6-ból 20 százalékkal többet adnak majd el, mint az iPhone 5S-ből, de Huberty ugyanakkor kiemelte: aligha lép majd fel alkatrészhiány. Az iPhone 6 sorozatgyártása várhatóan júliusban kezdődhet el, az első készülékek pedig szeptemberben vagy októberben kerülhetnek a boltok polcaira. A Foxconn az első szakaszban 90 millió terméket készít majd.

Az iPhone 6-ról néhány nappal ezelőtt képeket közölt a 9to5Mac.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Tetsuo2014. 06. 26.. 20:23||#10
Nem tudom. Lehet hogy jobb lenne, ha az embertelen városi közegbõl visszamennének a földekre dolgozni, ahol bár kínkeservesen, de mindig van betevõ és a családjának vet, arat. Itt pedig kb. idõjárástól függ, hogy fel tudja-e nevelni a gyereket adott rabszolgaságban vagy éhenhal, mert nincs új szerzõdés.

Ez nem az Apple hibája, hanem a rendszeré és az államé, amelyik ilyen munkatörvényekkel rendelkezik.
© Prof William2014. 06. 26.. 18:02||#9
Szerintem a világ BÁRMELYIK kormánya ezt tenné. 😊
© Papichulo2014. 06. 26.. 15:56||#8
Szerintem MO-on a mindenkori kormany ket kezzel rantana szet sajat anuszrozsajat ha barmely ceg kenytelen lenne szazezer uj munkahelyet teremteni 😊
© maxy1822014. 06. 26.. 11:20||#7
És akkor az miért is olyan nagy gond, ha egy cégnek bõvülnie kell, és új embereket kell alkalmaznia?
© M22014. 06. 26.. 09:59||#6
És talán fegyverrel kötelezik az embereket, hogy elmenjenek egy hétre dolgozni!?
Nem, örülnek hogy addig is van meló és pénz.

Nektek amúgy mindig félig üres az a bizonyos pohár vagy csak amikor az Apple-rõl van szó?
© M22014. 06. 26.. 09:57||#5
Igen, mennyivel jobb lenne, ha erre a pár hónapra se lenne munkájuk, legalább nem tudnák a mocskos kapitalisták kihasználni õket!

Szerzõdés szó mond valamit?
© Sequoyah2014. 06. 26.. 09:47||#4
Nekünk ez szívásnak tûnik, de ott, ahol szegénység van ez is sokkal jobb, mint amit eddig kaptak. Ez az elsõ lépés a kitöréshez vezetõ úton. Ott is szabadok az emberek, szóval ha elvállalják ezt a munkát nyilván jobb mint amit eddig csináltak helyette.

Úgy általában a globalizáció nagy nyertesei a világ leszakadt részei, ahol a vagyon és az életminõség drasztikusan megnõtt az utóbbi évtizedekben. A fejlett országokban lehet hogy nõtt az olló a szegény és a gazdag között, de világszinten éppenhogy csökkent emiatt.
© DontKillMe2014. 06. 26.. 00:20||#3
Itthon a flextronics is és az összes multi is így csinálja. Nem, nem jó, de így csinálja, mert a törvény nálunk is a pénz mellé áll. Egy hetes szerzõdések vannak. Mondom egy hetes!!!
© TomecK2014. 06. 25.. 21:25||#2
Nem, de ez így mûködik eléggé sok helyen, szezonszerû a munka. Ezt tudja az alkalmazott is. MO-n is vannak hasonló esetek, annyira nem kell meglepõdni. Örülhet, hogy van melója, lesz mit enni.
© Tetsuo2014. 06. 25.. 19:55||#1
Most felvesznek 100 ezer új dolgozót robotolni, majd ahogy lecseng a hype, elbocsájtják õket. Gondolom nem sok joga lehet egy efféle munkásnak.