Berta Sándor

Túl sokat fogyaszt az Intel Moorefield chipje

A társaság egy ideje azzal küzd, hogy a mobil készülékekbe szánt processzorai túl sokat fogyasztanak. Nincs ez másként a legújabb négymagos Moorefield rendszermag esetében sem.

A gyártó képes jó teljesítményű chipek készítésére mind az okostelefonokhoz, mind a táblagépekhez, de a túl magas fogyasztással meggyűlt a baja. Az Intelnek még nem sikerült megoldást találnia a problémára. A Moorefield a második félév során jelenik majd meg, négy magja akár 2,3 GHz-en fut majd, az eddigieknél gyorsabb memóriával és GPU-val fog rendelkezni, 64 bites lesz és támogatja majd az LTE-elérést is. A chipet a legfeljebb 8 hüvelykes képernyővel rendelkező, kis méretű, Windows vagy Android operációs rendszert futtató táblagépekbe építhetik be.

A chipre épülő új négymagos processzorok Atom Z3560 és Atom Z3580 néven kerülnek forgalomba. Az első Moorefield-processzorral ellátott készülék a KDDI japán távközlési társaság által gyártott és LTE-támogatással rendelkező Asus MeMO Pad lesz, ami az Intel Atom Z3580-ra épül. Koreai lapértesülés alapján ugyanakkor kiderült, hogy az új termékek irreálisan sokat fogyasztanak. Az Intel már kiszállított néhány modellt a Samsungnak, amely értesülve a fogyasztási problémáról, úgy döntött, hogy 1,6-1,7 GHz órajelen üzemelteti a chipeket. Ez 30 százalékkal a maximális órajel alatt van, azt próbálták ezzel elérni, hogy a fogyasztás elfogadható szintre csökkenjen le.

Az Intel cserébe mindössze 7 dollárért kínálja a chipeket, ez az ár gyakorlatilag a gyártási költségeket fedezi. Összehasonlításul: a vetélytársak általában 20-25 dollárért kínálják a saját chipjeiket.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Jakuza1 #6
    Tehat ha nagyobb aksit hasznalnak, akkora szerinted a fogyasztas kisebb lesz. :P
  • MsUser #5
    Persze Samsung 2000mAh aksijai nem csoda hogy nem bírják, majd használják más gyártók. Az LG, LENOVO 3500-4500mAh aksival lesz teljesítmény.
  • SanMaster #4
    Én nem érzem ezt a problémát annyira komolynak. Ha töltőn van a tablet mennyen maxi kakaóval, ha leveszik róla, akkor meg csak a felével, vagy 1-2 core-t ki lehet kapcsolni. Ezt a legújabb android magától is tudja, csak beállítás kérdése. Hogy a mobil Windows tudja, hát az már más kérdés...
  • kvp #3
    Az intel chip-ek kepesek keveset fogyasztani, ilyenek volt pl. a strongArm csaladjuk. Igen, az intel regen gyartott arm chipeket is. Az x86-osok legnagyobb baja, hogy belul risc-esek mint az arm-ok, de elotte meg ott van egy x86-os reteg. Ezert ugyanahhoz a teljesitmenyhez, ugyanazon az orajelen a risc-es mag ele be kell rakni egy x86-risc atalakito aramkort es/vagy szoftvert is. Ez pedig csokkenti a teljesitmenyt es/vagy noveli a fogyasztast. A megoldas az x86-os reteg kihagyasa lenne, de akkor oda a kompatibilitas es ok is csak egy arm gyartova valnanak, bar azok kozott a legjobba, mivel nekik van a legjobb gyartastechnologiajuk. Viszont ugy nez ki, hogy az intel jelenleg nem hajlando feladni az x86-os architekturat.
  • Namelesske #2
    Már egyszer emiatt csúsztak vagy 5 évet, úgy tűnik azóta sem tanultak meg igazán takarékos megoldásokat tervezni mobilba.
  • bunny #1
    Mobil chipek alfája és omegája a fogyasztás. Ha abban csehül állnak akkor az semmire se jó. Vissza a tervező asztalhoz és kezdjék újra, és/vagy lopjanak szakembert az ARM-tól.