MTI

Informatikai eszközökkel csalt áfát egy Nógrád megyei bűnszervezet

Több mint százmillió forint kárt okozott az államnak egy informatikai eszközök kereskedelmével foglalkozó Nógrád megyei bűnszervezet - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Észak-magyarországi Regionális Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense.

Kovács Dorina elmondta: a bűnszervezet informatikai eszközök kereskedelmével foglalkozó gazdasági társaságokat működtetett. A számítástechnikai eszközöket papíron, fiktív cégnek Szlovákiából Csehországba értékesítették, majd onnan magyar cégláncolat közbeiktatásával Pest megyei számítástechnikai boltoknak adták tovább. A valóságban az áru a szlovákiai nagykereskedésekből közvetlenül a boltokba került.

A sajtóreferens közölte: az akcióban egyszerre negyven helyszínen száz pénzügyi nyomozó, adórevizor és pénzügyőr járőr dolgozott. Tizenkétmillió forint készpénzt, hetvenkétmillió forint értékben nagy értékű gépkocsikat, ingatlanokat foglaltak le, és zárolták a gyanúsítottak bankszámláit.

Kovács Dorina elmondta azt is, hogy az egyik házkutatás során egy - az ügyben nem gyanúsított - férfinál több mint ötmillió forint készpénzt, illetve nagy értékű elektronikai eszközöket találtak. Ezeket korábbi adótartozása miatt az adóigazgatóság munkatársai lefoglalták, a pénzt pedig befizették a NAV számlájára. Az ügyben költségvetési csalás miatt hat embert hallgattak ki gyanúsítottként, közülük három férfi előzetes letartóztatásban, egy nő házi őrizetben van.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • uniu77 #2
    Ki tudja.. Jöhet egy még nagyobb hal -akár a tengeren túlról is- aki szeretné kivenni ebből a részét.
    Utoljára szerkesztette: uniu77, 2014.12.17. 14:00:16
  • god25 #1
    Egy újabb "kishal" száz millával. Az 1000 miliárdos csalás, amiben a nagyok vannak (CBA, Auchan, Tesco) sosem fog "kiderülni", mert onnan megy a vissza osztás a fidesznek. Innen nem kaptak, lebuktak. Ennyi.