SG.hu

Európa legrangosabb startup díját nyerte a Prezi

A "Best Founders/Co-founders", azaz a legjobb alapító(k) kategóriában megnyerte Európa legrangosabb startup díját, a The Europas Awardsot a Prezi. A fődíjat Londonban adták át, ahol a zsűri a hat döntőbe jutott startup közül választotta ki a nyertest. Az indoklás szerint azért a Prezi nyert, mert a magyar cég sikere egész Európában példaértékű. Árvai Péter alapítót este a brit miniszterelnök, David Cameron is fogadja.

A Prezi alapítói Árvai Péter, Halácsy Péter és Somlai-Fischer Ádám nyerték Európa legrangosabb startup díját, a The Europas Awardsot. A felhő alapú prezentációs programot elindító cég hat másik startuppal együtt jutott a döntőbe. A londoni gálán a zsűri döntése alapján azonban a Prezi nyert. “Nagyon örülök ennek a díjnak. A Prezivel mi mindig is egy olyan olyan céget akartuk építeni, ahol mi is szívesen dolgonzánk. Ez a díj az elmúlt 5 év munkájának valamint az összes velünk dolgozó “prezis" elismerése. És egy újabb bizonyíték arra, hogy kitartással és sok munkával itthonról is lehet világsikert elérni." - mondta Árvai Péter a díjátadó után.


“Az alapítók nemcsak bámulatos cégkultúrát építettek, de azt is megmutatták, hogyan lehet rövid idő alatt 40 millió felhasználót szerezni. Az ilyen sikerek egész Európában rikták, amit szerettünk volna ezzel a díjjal is elismerni" - mondta Mike Butcher, a zsűri elnöke.

Árvai Pétert, aki a Prezi nevében átvette a díjat Londonban, este fogadja David Cameron brit miniszterelnök is. Árvai Pétert egyébként már azelőtt meghívták a Downing Street 10-be, hogy kiderült volna, a Prezi nyeri a díjat. A cég vezérigazgatója az elmúlt hónapokban találkozott Barack Obama, amerikai elnökkel és Jose Manuel Barrosoval, az Európai Bizottság leköszönő elnökével.

A jelölteket egy 40 fős zsűri (újságírók, befektetők és sikeres vállalkozók) választották ki. Az idén 5 éves díjat eddig még egyszer sem nyerte el magyar startup. Az Europas-díjat 5 évvel ezelőtt, 2009-ben alapította Mike Butchers, a világ legolvasottabb technológiai lapja, a Techcrunch, főszerkesztője. A díjjal a Európa legígéretesebb startup cégeit, alapítóit, illetve befektetőit díjazzák, összesen

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Sir Cryalot #3
    ...gondolom a leg-ek világában a fantörpikus az már nem menő ...
  • Sir Cryalot #2
    -minél tovább start up annál tovább lehet örülni ? :D
  • Sir Cryalot #1
    ...a legrangosabb, legfelhasználtabb, legolvasottabb jelzőkkel dobálózó cikkből csak az nem derült ki számomra hogy hány évig "start up" még ez a "legstartup-abb start up" cég?