SG.hu

A tömegközlekedési jegyek és bérletek is bekerülnek a MobilTárcába

Szolnokon a MobilTárca szolgáltatás teszteléséhez csatlakozott Telekom és Telenor ügyfelek próbálhatják ki Magyarország első mobil NFC-s tömegközlekedési jegyét és bérletét a Jászkun Volán helyi járatain.

A tesztelők mobiltelefonjuk segítségével már nemcsak fizethetnek közel 16 ezer elfogadóhelyen, gyűjthetnek hűségpontokat a legnagyobb hipermarketekben, vagy színházi előadásokra, koncertekre, sportintézményekbe juthatnak be, hanem már a közösségi közlekedésben is használhatják. "A Telekom szolnoki tesztelői március közepe óta, a Telenor tesztelői májustól használhatják a MobilTárca szolgáltatás közösségi közlekedési funkcióját. Az ehhez szükséges elektronikus jegy- és bérletkibocsátó rendszer, a Jászkun Volán járataira felszerelt kártyaolvasó eszközök és az ellenőri rendszer, a NetLock Kft. segítségével lett kifejlesztve a T-City Városkártya projekt keretében" - mondta Pukler Gábor, a Magyar Mobiltárca Szövetség elnöke.

A Mobiltárca Szövetség célja, hogy a MobilTárcába bekerüljenek a leggyakrabban használt plasztik kártyáink. "Magyarországon a pénztárcánkat a legtöbbször a tömegközlekedés során vesszük elő, így logikus lépésnek tűnt számunkra, hogy a jegyeket és bérletet a MobilTárcánkban is tárolhassuk." - mondta Lemák Gábor a szövetség főtitkára.

A MobilTárcát a Magyar Telekom, a Telenor, a Vodafone, a MasterCard, az OTP Bank és a SuperShop világszinten is példa nélkül álló közös munkájának köszönhetően lassan egy éve már több mint ezren tesztelik. A tesztidőszak alatt a fizetés és hűségpont gyűjtés mellett sportolni, illetve színházba, koncertre is lehet menni a MobilTárca segítségével. Napjainkig három földrészen, összesen húsz országban próbálták ki sikeresen a MobilTárcát érintésmentes fizetésre. A szolgáltatás kereskedelmi bevezetésére a tesztelési időszakot követően, 2014 végén kerül sor. Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy a tesztelők MobilTárcájukat gyakrabban használják, mint a plasztik bank-, vagy hűségkártyáikat.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!